Mississippiben megváltoztatják a zászlót, a Princeton Egyetem törli Wilson elnök nevét

2020. június 29. 07:10

Tovább zakatol a BLM-vonat.

2020. június 29. 07:10

Az egyesült államokbeli Mississippi törvényhozása úgy döntött, hogy megváltoztatja a szövetségi állam zászlaját, azon ugyanis olyan jelkép található, amely a rabszolgaság korára emlékeztet. A jogszabályt helyi idő szerint vasárnap az állami képviselőház és a szenátus is megszavazta, így lecserélik a lobogót, amelynek a bal felső sarkában az egykori konföderációs államok jelképe látható, piros alapon kék kereszt, az utóbbiban végig fehér csillagokkal. Ez az amerikai polgárháborúban (1861-1865) a konföderációba tömörült déli államok zászlója volt.

A mississippi törvényhozók megállapodtak abban is, hogy kilenctagú bizottságot bíznak meg az új lobogó megtervezésére, erről a novemberi választásokon dönthetnek majd a helyi szavazók. Novemberben ugyanis az Egyesült Államokban nemcsak az elnökről és a szövetségi és helyi törvényhozások összetételéről, valamint több tagállamban a kormányzó személyéről szavaznak majd, hanem több tagállamban helyi ügyek is szerepelnek a szavazólapokon.

Tate Reeves, az állam republikánus kormányzója jelezte: aláírja, és ezzel törvényerőre emeli a vasárnap megszavazott javaslatot. A Princeton Egyetem felügyelő bizottsága ugyancsak a hétvégén döntött arról, hogy megváltoztatja a demokrata párti Woodrow Wilson elnökről (1913-1921) elnevezett közpolitikai iskolájának, valamint egyik bentlakásos kollégiumának nevét. Az egyetemi vezetők közölték, véleményük szerint Wilson „rasszista gondolkodása és politikája miatt” nem lehet névadója egy olyan iskolának, amelynek oktatói és diákjai elkötelezettek a rasszizmus bármely formája elleni harcban. Mielőtt az Egyesült Államok elnökévé választották, Wilson New Jersey állam kormányzója, illetve a Princeton elnöke (1902-1910) is volt.

John Wayne nevét is törölték

Névváltoztatásra készülnek a kaliforniai Orange megyében is, ahol a Demokrata Párt helyi politikusainak javaslatára a megyei tisztségviselők úgy határoztak, hogy megváltoztatják a Santa Anában lévő megyei repülőtér nevét, leveszik róla John Wayne amerikai színész nevét. A The Los Angeles Times című napilap már előző héten hírt adott arról a rendkívüli gyorsasággal elfogadott határozatról, miszerint a színészlegenda „rasszista és fanatikus kijelentéseket” tett egy, a Playboy magazinnak adott, 1971-es interjújában, s ezért méltatlan arra, hogy a reptér a nevét viselje.

Hiszek a fehér felsőbbrendűségben mindaddig, amíg a feketék nem válnak olyan tanult emberekké, akik képesek a felelősségvállalásra. Nem hiszem, hogy hatalmat és vezetői pozíciókat kell adni felelőtlen embereknek” – fogalmazott Wayne, leszögezve ugyanakkor, hogy nem tartja megbocsáthatónak a rabszolgaságot. Közben Minneapolis városának vezetése arról döntött, hogy személyi testőröket alkalmaz – a város pénzén – annak a három demokrata párti politikusnak a védelmére, akik a rendőrség felszámolását szorgalmazták, miután állítólag halálos fenyegetéseket kaptak. A Fox televízió szerint a rendőrségnek nincs tudomása a fenyegetésekről, ezeket nem jelentették be.

(MTI)

 

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2020. július 03. 09:50
Az Amerikai Egyesült Államok nevét is meg kell változtatni,mert rasszista elemeket tartalmaz. Amerikai Szétesett Szerencsétlen Bűnösök Konföderációja. Aki tud jobb nevet,kérem tegyen javaslatot.
Skankhunt42
2020. június 29. 18:42
https://t.me/ProudBoysUncensored
Akitlosz
2020. június 29. 16:17
Az új zászló annyira ciki lehet, hogy még a Mandiner sem merte leközölni.
Akitlosz
2020. június 29. 16:17
Ebből is látszik, hogy az 1861-1865. közötti időszak ugyan nem polgárháború volt, hanem független országok közötti rendes háború. Ezt a polgárháború mesét a győztesek írják. A Konföderáció kilépett az Amerikai Egyesült Államokból, amely senkitől nem tűri ezt el. Oda csak belépni szabad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!