Léphet-e újabbat az állam a külföldről támogatott NGO-k politikai és lobbitevékenységének szabályozásában?

"A lobbiszervezetek olyan érdekérvényesítő formációknak tekinthetők, amelyek – hol nyíltan, hol burkoltan – nyomást kívánnak gyakorolni az egyes országok illetve nemzetközi közösségek (például az Európai Unió) vezető testületeire annak érdekében, hogy az általuk felkarolt ügyekben a saját, valamint finanszírozóik nézetrendszerének, világlátásának megfelelő döntések szülessenek. A lobbista szervezetek bizonyos vonásaikat tekintve rokonságot mutatnak a politikai pártokkal (tagtoborzás, infrastruktúra-építés, adománygyűjtések szervezése, nemzetközi partnerszervezetekkel való együttműködés, demonstrációk szervezése illetve az ezeken való részvétel, átpolitizált témákban történő megnyilvánulás stb.), azonban jelentős különbség a két kategória között, hogy a pártokkal ellentétben a lobbiszervezetek nem indulnak a választásokon, így a tevékenységük választópolgárok általi legitimációja fogalmilag kizárt. Ugyancsak megfigyelhető jelenség, hogy a lobbi-formációk tevékenységét jelentős mértékben meghatározzák a finanszírozásukat biztosító szervezetek és személyek elvárásai. Többek között a Soros György által komoly összegekkel támogatott – és politikai lobbista szervezetnek tekinthető – Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) illetve a Magyar Helsinki Bizottság kiemelt figyelmet fordít a nyílt társadalom koncepciójába tartozó ügyek képviseletére (illegális bevándorlás ösztönzése, nemzetállami keretek gyengítése, hagyományos családmodell támadása, drogliberalizáció), míg a határon túli magyarság (mint a környező országokban élő kisebbség) jogainak védelme és érdekeinek artikulálása kevésbé, vagy egyáltalán nem nevezhető domináns elemnek munkásságukban.

Indiától Ukrajnáig és Kazahsztánig, az angolszász világtól a posztszovjet térségig, több országban is elfogadtak a helyi parlamentek törvényi szintű szabályozást a lobbitevékenységet végző szervezetekre vonatkozóan.

Az Amerikai Egyesült Államokban, Németországban és 1994 óta Izraelben is az NGO-k – a pártokhoz és a lobbicégekhez hasonlóan – kötelesek beszámolni forrásaik eredetéről és donorjaik kilétéről.

Az ausztrál kormány által vezetett, a szövetségi szintű lobbisták nevét tartalmazó nyilvántartás a kormány honlapján elérhető a nyilvánosság számára. Hasonló nyilvántartást már korábban bevezettek az állami kormányzati lobbistákról 2007 és 2009 között Ausztráliában. A kanadai állam ugyancsak fenntart egy lobbista-nyilvántartást. A lobbitevékenység, a politikát befolyásoló nyomásgyakorlók és a mögöttük álló finanszírozók pontos feltérképezése például Amerikában sem megy könnyen. Csak becsülhető, hogy egyedül 2010-ben a külföldi kormányok mintegy 460 millió dollárt költöttek a kongresszusi tagok és a kormányzati tisztviselők lobbizására. De mit lehet kezdeni például Európában a számos civil látszatú, valójában politikai lobbitevékenységet végző NGO-val?

Az osztrák állam például 2013 óta egyes, a lobbikategóriába tartozó NGO-knak kötelezővé teszi, hogy lobbistaként regisztrálják magukat. Aki ezt elmulasztja, azt pénzbüntetéssel sújtják. Így Ausztriában az Amnesty International, a Greenpeace és a WWF is lobbistaként van nyilvántartva.

A magyar kormány már évek óta vívja a maga függetlenségi küzdelmét ez ügyben a nemzetközi és uniós térben. A magyar Alkotmánybíróság (Ab) még nem hozott érdemi döntést a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvényről, amelyet 2017 júniusában fogadott el az Országgyűlés. Eszerint a törvény hatálya alá tartozó egyesületek és alapítványok kötelesek bejelenteni a bíróságon, ha a kapott tárgyévi támogatások összege eléri a 7,2 millió forintot. Az érintett szervezeteknek fel kell tüntetniük a honlapjukon, valamint az általuk kiadott – a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény szerinti – sajtótermékekben és egyéb kiadványokban, hogy külföldről támogatott szervezetnek minősülnek. A jogszabály hatálya alá tartozó számos (jelentős részben a Nyílt Társadalom Alapítványok által finanszírozott) szervezet nyújtott be az ügyben közös indítványt az Ab-hoz.

Itt érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy például az Európa Tanács alkotmányjogászokból álló tanácsadó szerve, a Velencei Bizottság által 2017. június 20-án kiadott véleményből1 és más szakmai értelmezésekből2 jól kiviláglanak az egyes nemzeti szabályozások (például a magyar és az orosz törvények) közötti lényeges különbségek is. A „nemkívánatos szervezetekről” szóló 2015-ös orosz törvény például nemkívánatosnak minősíti azokat a nemkereskedelmi és nemkormányzati szervezeteket (NGO-kat), amelyek a nemzetbiztonságra veszélyt jelentenek, s fenyegetik Oroszország alkotmányos berendezkedésének alapjait. E megjelölés egyáltalán nem (amiként a „külföldi ügynök” címke sem) került be a Magyarországon tevékeny NGO-k felé támasztott kötelezettségek kapcsán a magyar törvénybe."

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.