Horvátországban és Szlovéniában is nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma – derült ki a válságstábok közleményéből kedden. A két ország kormánya azonban egyaránt úgy véli, hogy nincs ok az aggodalomra. A legfrissebb adatok szerint Horvátországban csütörtökön és pénteken egyaránt 11, szombaton 19, vasárnap 18, hétfőn ismét 19, kedden pedig már 30 új fertőzöttet azonosítottak, az eddigi koronavírusos esetek száma ezzel elérte a 2366-ot. A legtöbb fertőzött Zágráb városában és Eszék-Baranya megyében van. Nem regisztráltak új halálesetet, így a járvány áldozatainak száma 107 maradt. Előzőleg egy hónapig nulla és három között volt az új megbetegedések száma. Az első fertőzés közel négy hónappal ezelőtti megjelenése óta 2142 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. A diagnosztizált betegek közül tizenhatan vannak kórházban, közülük senki sincs lélegeztetőgépen.
Vilim Beros egészségügyi miniszter keddi sajtótájékoztatóján elmondta: az új fertőzöttek számának növekedése arra figyelmeztet, hogy továbbra is óvatosnak kell lenni, de nem jelenti azt, hogy a járvány-helyzet jelentős mértékben súlyosodott volna az országban. Horvátországban új járványgóc alakult ki a kelet-szlavóniai Gyakovón (Djakovo), egy kolostorban, amely óvodát és idősotthont is működtet. A sajtó szerint a vírust Koszovóból visszatérő apácák hurcolták be magukkal.