„Az ENSZ több alkalommal is megállapította, hogy az 53 éve tartó izraeli megszállás mélyreható emberi jogi jogsértések forrása a palesztin néppel szemben” – áll a nyilatkozatban. Az irat szerint ezek a jogsértések magukba foglalják földek elkobzását, a telepesek által elkövetett erőszakot, házak lerombolását, túlkapásokat, kínzásokat, illetve a sajtó- és szólásszabadság korlátozását, valamint egy „nemzetiségi és etnikai alapon elkülönülő politikai-, társadalmi-, gazdasági-, kulturális- jogrendszer" kialakulását. "Ezek az emberi jogi jogsértések csak fokozódni fognak az annexiót követően” – figyelmeztettek.
Izrael egyelőre nem reagált az ENSZ emberi jogi szakértőinek nyilatkozatára. A palesztinok Ciszjordánia és a Gázai övezet területén szeretnék létrehozni független államukat, melynek Kelet-Jeruzsálem is része lenne. Ezeket a területeket Izrael az 1967-es, úgynevezett hatnapos háborúban foglalta el. Ciszjordánia hivatalosan nem része Izraelnek, a nemzetközi közösség a Jordán folyó nyugati partját megszállt területnek tekinti, ám a területen épített zsidó telepeken több százezer ember él.
Az izraeli kormánykoalíciós megállapodás értelmében Benjámin Netanjahu miniszterelnök az Egyesült Államokkal egyeztetve július 1-jén megkezdheti az elcsatolás előkészítését. A nemzetközi közösség nagy része óva intette az izraeli kormányt attól, hogy a zsidó állam bekebelezze ezeket a területeket, felhívva a figyelmet, hogy a terv várhatóan nem békét, hanem erőszakot fog szülni.
(MTI)