Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„Az elmúlt egy nap során 87 ember halt meg a fertőzés következtében” – jelentette a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap.
A március elején igazolt első koronavírusos haláleset óta 27650-en hunytak el. A járvány tetőpontján, április 2-án 950-en haltak bele egy nap alatt a fertőzésbe. Ugyanakkor a szaktárca adatai szerint a gyógyultak száma már meghaladta a 149 ezret.
A SARS-CoV-2 nevű vírust 421 páciensnél mutatták ki az elmúlt 24 órában, míg a fertőzés január végi megjelenése óta 231 ezer 350 aktív esetet igazoltak a legmegbízhatóbbnak tartott PCR-teszttel. Már lezajlott fertőzést 46 ezer 369 embernél azonosítottak ellenanyag-vizsgálattal.
Az új koronavírust 50 ezer 938 egészségügyi dolgozó kapta el, a minisztérium azt nem közölte, hogy közülük mennyien hunytak el.
„A fertőzések többsége jelenleg az egészségügyi és szociális területen fordul elő” – mondta Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója madridi napi online sajtótájékoztatóján.
A járványügyi vezető bejelentette: „azokon a 10 ezernél nagyobb lélekszámú településeken, ahol az óvintézkedések enyhítésének egyes fázisa van érvényben, megszüntetik a szabadidős tevékenységek korosztályos idősávját. Az adatok azt mutatják, hogy ezeken a helyeken sokkal kevesebben fertőződtek meg, mint a nagyvárosokban” – tette hozzá.

Hétfőtől Spanyolország területének 70 százalékán lesz érvényben az egyes fázis, amelyben például a családtagok két hónap után először újra meglátogathatják egymást otthonukban. Emellett létszámkorlátozással ugyan, de kinyithatnak az éttermek teraszai, a kulturális és vallási intézmények is.
A spanyol kormány a jövő héten ismét, immár ötödször kezdeményezi a törvényhozásnál a május 24-ig érvényben lévő szükségállapot meghosszabbítását, de ezúttal nem 15 napra, hanem „körülbelül egy hónapra”, amíg tart a járványügyi korlátozások fokozatos, négy fázisban tervezett feloldása.