Osztrák belügyminiszter: Közösen kell fellépni a járvány esetleges második hulláma ellen

2020. május 18. 17:39

A védelmi miniszter szerint pedig még soha nem volt ekkora szükség a katonákra.

2020. május 18. 17:39

„Közösen kell fellépni a koronajárvány esetleges második hulláma ellen” – jelentette ki Karl Nehammer belügyminiszter hétfőn, azt követően, hogy az osztrák főváros több intézményében ismét csoportosan fertőződtek meg koronavírussal.

Az egyik menekültszálláson is megjelent a betegség   

Gyors és intenzív párbeszédre van szükség az osztrák kormány és Bécs főváros vezetése között” – jelentette ki Nehammer. A konzervatív néppárti belügyminiszter elsősorban azt kifogásolja, hogy az országos koronavírus-munkacsoport és Bécs szociáldemokrata vezetése között nem zökkenőmentes az együttműködés. Hangsúlyozta: Bécsnek is érdekében áll, hogy ne következzen be egy tömeges „járványcunami”, és közösen akadályozzanak meg egy esetleges második hullámot. 

Bécsben 6.  kerületi menekültszállásán újabb hét ember fertőződött meg koronavírussal; az eset összefügghet egy több mint két héttel korábbi esettel, amikor egy másik menekültügyi központban 40 ember koronavírus-tesztje lett pozitív, és emiatt a lakókat evakuálni kellett. Több mint ötvenen fertőződtek meg ugyanakkor két postai logisztikai központban is, az alsó-ausztriai Hagenbrunnban, valamint Bécs egyik városrészében, Inzersdorban. Időközben megállapították, hogy a postán történt fertőzések összefüggnek egy bécsi kerületi  menekültszálláson, valamint egy óvodában történt esetekkel.    

Vita bontakozott ki azzal kapcsolatban, ki a felelős a történtekért. A hagenbrunni posta fertőzött dolgozói közül ugyanis néhányan Bécsben laknak. Peter Hacker (SPÖ), Bécs egészségügyi tanácsosa szerint Hagenbrunnba vezetnek a szálak, az ottani logisztikai központ 300 dolgozója közül ugyanis 130-an fertőződtek meg, és ők vihették tovább a vírust az osztrák fővárosba, így az ottani menekültszállókra is. Irmgard Lechner, Alsó-Ausztria tartományi közegészségügyi főorvosa szerint ugyanakkor erre vonatkozóan nincsenek bizonyítékok. Elmondása szerint a postai logisztikai központban korábban egyetlen egy koronavírusos esetet sem diagnosztizáltak. 

„Még soha nem volt ekkora szükség a hadsereg katonáira, mint most”

Közben Hagenbrunnban a postán a dolgozók létszáma a megbetegedések miatt olyan jelentős mértékben csökkent, hogy nem tudják feldolgozni a csomagokat. Az osztrák szövetségi hadsereg katonáit „vetették be”, 397 -en segítenek, hogy az országban mindenki megkapja a csomagját. „Még soha nem volt ekkora szükség a hadsereg katonáira, mint most” – jelentette ki Klaudia Tanner védelmi miniszter, amikor hétfőn ellátogatott a bevetésre váró újabb egységekhez, majd Hagenbrunnba is.

A tárcavezető ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a katonák jelenleg is Ausztria érdekében tevékenykednek. Ausztriában összesen 16 201 ember koronavírus-tesztje lett pozitív, közülük 14 614-en már meggyógyultak. A fertőzés szövődményeibe 629-en haltak bele. Kórházi kezelésben 196-an részesülnek, közülük 45-en vannak intenzív osztályon. Az aktív betegek száma 1026, közülük 596-an Bécsben élnek.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Párhuzamos különvélemény
2020. május 18. 17:59
"...menekültszállásán..."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!