Hetvenöt éve ért véget a világháború Európában

Berlin ostroma 1945 áprilisában a végéhez közeledett, a III. Birodalom erejét és dicsőségét hirdető Új Birodalmi Kancellária alatti bunkerben utolsó napjait élte a Führer és a náci Németország is.

1945. április 30-án, amikor a szovjet csapatok már pár száz méterre voltak a kancellária épületétől, Hitler és újdonsült felesége öngyilkosságot követtek el.

A Führer végrendeletében Karl Dönitz tengernagyra, a haditengerészet vezetőjére hagyta az államfői tisztséget és a hadsereget.

Kancellárként a politikai „hatalmat” Joseph Goebbels örökölte, aki nem sokkal ezután végzett magával és családjával.

A súlyosan megrongálódott Új Birodalmi Kancellária kertje 1947-ben, baloldalt látható a bunker bejárata

Dönitz tengernagy április 30-án este a következő táviratot kapta: „Göring volt birodalmi marsall helyett az Führer Önt nevezi ki utódjává, flottatengernagy úr. Az írásos meghatalmazás útban van. Haladéktalanul tegyen meg minden intézkedést, amit a helyzet megkíván, Bormann.”

Május 1-én pedig, miután bejelentette a Führer halálát és hitet tett a bolsevikok elleni harc folytatása mellett, így szólt rádión a katonákhoz:

„…Fegyelmet és engedelmességet követelek. Csak a parancsaim feltétlen végrehajtásával kerülhetjük el a káoszt és a pusztítást... Korábban a Führernek esküdtetek hűséget, most ez rám, mint a Führer által kinevezett utódra vonatkozik, ennek betartását egytől egyig mindenkitől, minden további nélkül elvárom. Német katonák, tegyétek a kötelességetek! A népünk életéről  van szó.”

Ugyanezen a napon Hans Krebs, vezérkari főnök Berlinben tárgyalt a szovjetekkel, de a feltétel nélküli megadás lehetőségét Goebbels elutasította.

A halála után, május másodikán Lutz von Krosigh állt vezető miniszterként a kormány élére, de a szövetségesek Karl Dönitzet tekintették tárgyalóképes félnek. A tengernagy elkezdte megszervezni a fegyverletétel körülményeit: 

A kormány 3-án Flensburgba menekült, a dán határ közelébe, ahol Dönitz főhadiszállása is volt. A háború nem ért véget, a német csapatok egy része még harcban állt.

Kapituláló német katonák, 1945. május

Május 4-én Schleswig-Holstein tartományban, a Hollandia nyugati részén, illetve a Dániában tartózkodó német egységek megadták magukat Bernard Montgomery tábornagynak. Az akkor elmúlt két nap alatt kapitulált csapatokkal együtt a létszámuk már meghaladta az egymilliót.

Ezzel szemben Németország északi részén, Csehországban és Ausztriában a német egységek még utóvédharcokat folytattak a szovjetekkel, hogy elérjék az angolszász erőket. A harc az ostromolt Boroszlóban, Morvaországban, a Visztula-deltában és a lettországi Kurland-félszigeten még folytatódott. Másnap a G hadseregcsoport is letette a fegyvert, de az Egyesült Államok csapatai előtt, valamint a hollandiai Wageningenben a német 25. hadsereg is megadta magát.

A kapitulációról már folytak a tárgyalások, de az időt nem lehetett tovább húzni,

Ennek értelmében május 8-án hivatalosan is véget ért a háború Európában.

„1. Mi alulírottak, a német véderőfőparancsnokság nevében ezennel kijelentjük, hogy az összes ez idő szerint német parancsnokság alatt álló szárazföldi, tengeri és légierők feltétel nélkül kapitulálnak a szövetséges expedíciós erők főparancsnoka és egyidejűleg a Vörös Hadsereg főparancsnoksága előtt.

2. A német véderőfőparancsnokság haladéktalanul kiadja a parancsot az összes német katonai, haditengerészeti és légügyi hatóságoknak, valamint az összes német ellenőrzés alatt álló fegyveres erőknek, hogy 1945. május 8-án, közép-európai idő szerint 23 óra 01 perckor szüntessenek be minden aktív katonai műveletet, maradjanak az ebben az időpontban elfoglalt állásaikban és teljesen fegyverezzék le magukat, átadva fegyvereiket és felszerelésüket a helyi szövetséges parancsnokoknak vagy a szövetséges főparancsnokságok által kijelölt tiszteknek. Egyetlen hajót, tengeri járművet vagy repülőgépet sem szabad elsüllyeszteni, illetőleg elpusztítani, sem azok törzsét, gépezetét vagy felszerelését, sem pedig különféle gépeit, fegyverzetét, készülékeit és általában semminemű hadviselésre alkalmas technikai eszközeit megrongálni.”

A mai napig tartja magát az a legenda, hogy az aláírást a szovjetek miatt kellett megismételni május 8-9-én (az aláírás konkrét aktusa átcsúszott május 9-e hajnali 0:15-re, de a dokumentumot május 8-ra dátumozták), a Berlin környéki Karlshorstban, mert először csak az angolszászok előtt történt meg a ratifikálás.

A valóság ezzel szemben az, hogy mindkét esetben jelen volt mind a négy szövetséges (amerikai, angol, francia és szovjet). Az sem igaz, hogy a berlin-karlshorsti második aláírás csupán Sztálin haragja miatt történt volna, bár gyanakvással figyelte a németek tapogatózásait egy, a nyugati szövetségesekkel kötendő különbéke irányába, de ezeket Eisenhower egyértelműen visszautasította, és elvárta a teljes kapitulációt. Kétségtelen viszont, hogy

Alfred Jodl aláírja a német hadsereg fegyverletételét, Reims, 1945. május 7.

A második ratifikálásnak viszont létezett egyéb oka is: Alfred Jodl vezérkari főnök, aki az első aláírást végezte, nem rendelkezett parancskiadási joggal.

Ez a britek számára rossz emlékeket idézett fel még 1918-ból, amikor Hindenburg hasonló eseményekre hivatkozva hirdette a „tőrdöfés” legendáját. Ezért ragaszkodtak hozzá, hogy második alkalommal aktív parancskiadási jogkörrel rendelkező személy írja alá a dokumentumot. Így esett a választás Wilhelm Keitel vezértábornagyra (címlapkép).

Ennek ellenére a keleti fronton még történtek hadi események, mint például a slivicei csata Csehországban, vagy a poljanai csata Jugoszlávia területén. A keleti fronton végül május 15-én szűntek meg végleg az összetűzések. Május 20-án pedig még a hollandiai Texel szigeten kellett érvényesíteni a tűzszünetet.