Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Levéltári adatok szerint 1653-tól a 19. századig állt akasztófa ezen a helyen, az utolsó kivégzést pedig 1770 körül hajtották végre.
Kora újkori kivégzőhely maradványait fedezték fel német régészek a Boden-tó partján fekvő Allensbachban – jelentette be szerdán a konstanzi járási hivatal. Egy útépítést megelőző régészeti feltárás során április elején egy akasztófa-talapzat részeit találták meg, és emberi maradványokra is bukkantak – közölte a hatóság.
Jürgen Hald régész szerint egyelőre nem sikerült pontosan meghatározni a kivégzőhely létrehozásának időpontját, levéltári adatok szerint azonban 1653-tól a 19. századig állt akasztófa ezen a helyen, az utolsó kivégzést pedig 1770 körül hajtották végre.

A régész szerint a kivégzetteket a közeli Reichenau-szigeten ítélhették halálra, az ítéleteket pedig Allensbachban hajtották végre. A vesztőhelyen legalább hat ember csontjait találták meg, többségében felnőtt férfiakét.
(MTI)
Címlapfotó: schwaebische.de
