Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Románia mindig tartogat meglepetéseket.
Az illusztris román parlamentnek a szerdai szent napon kell megszavaznia a május 15. utáni vészhelyzetre vonatkozó törvényt – ismerteti a hír hátterét a Főtér. Ám a rendkívüli állapotot váltó intézkedés megszavazása nem várt akadályba ütközött. Már a parlamenti plénum elé került a javaslat, hogy ott is megvitassák, majd szavazzanak róla, de kiderült, hogy a kérdéses törvényből egy egész cikkelyt töröltek a jogi bizottság szakemberei.
„Kiderült, hogy a jogi bizottság szakemberei elcseszték a törvényt. Nem a vesszők, nem a szavak szintjén, dehogy. Töröltek belőle egy egész cikkelyt. Mégpedig azt, amely meghatározza a hatóságok által a vészhelyzetben hozandó intézkedéseket. Viszont az a cikkely benne maradt a szövegben, amely az intézkedéseket megszegőkre mérhető büntetéseket tartalmazza” – írja az erdélyi magyar oldal.

Tehát a törvényhozók nem létező kihágások miatt szabtak ki büntetéseket. A bizottsági tagokat sürgősen visszahívták, hiszen a rendkívüli állapot pénteken lejár. Az is lehet, hogy a Trianon-törvény szavazása során égett ki a mioritikus honatyák agya – jegyzi meg a Főtér, utalva arra, hogy szintén ma a „trianoni szerződés napjává” nyilvánította június 4-ét a román parlament.