Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a belépési tilalom, valamint a távolságtartás lehetővé teszik, hogy a rendőrség időben intézkedjen. Áprilisban 1065, márciusban 969, a járvány okozta válságot megelőzően, februárban 879, januárban pedig 936 esetben adtak ki erre vonatkozó határozatot.
Franz Lang, a szövetségi bűnügyi rendőrség igazgatója kifejtette: az erőszakos bűncselekmények száma tavaly az előző évihez képest 5,3 százalékkal nőtt (73 079 eset). Ez egyben azt jelenti, hogy naponta kettőszáz feljelentést tettek erőszak miatt, ez az elmúlt tíz évben a második legmagasabb szám.
Az emberölések számának alakulásáról elmondta: tavaly 65 gyilkosságot követtek el, öttel többet, mint az azt megelőző évben, míg 2014-ben és 2015-ben még 40 alatt volt az emberölések száma. Tavaly két olyan gyilkosság is történt, amelyet ez idáig nem sikerült felderíteni – tette hozzá.
Emelkedett a női áldozatok száma
Lang emlékeztetett arra, hogy 2019 kezdetén jelentősen megnőtt a női áldozatok száma, a meggyilkoltak 58 százaléka a szebbik nemhez tartozik. Hangsúlyozta, hogy külön munkacsoportot hoztak létre a gyilkosságok felderítésére. Az esetek csaknem felében az elkövetők nem osztrák származásúak – szögezte le.