Louisiana állam van a legnagyobb veszélyben

2020. április 06. 16:52

Az USA déli államában a leggyorsabb a koronavírus járvány miatti fertőzések és elhalálozások üteme.

2020. április 06. 16:52

Az Egyesült Államok déli tagállamában, Louisianában a leggyorsabb a járvány miatti  fertőzések és az elhalálozások üteme – jelentette hétfőn több amerikai médium is. Hétfő reggeli adatok szerint az államban 13 ezer fölött van a diagnosztizált fertőzések száma és az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség 477 halálos áldozatot követelt. Egészségügyi szakemberek úgy vélekedtek, hogy a louisianai helyzet rosszabbodása a helyi politikusok felelőssége is, mert New Orleansban nem törölték a hagyományos húshagyó keddi karneváli felvonulást és ünnepségsorozatot. John Bel Edwards kormányzó a CNN hírtelevíziónak ezt úgy magyaráztat: „senki nem mondta meg nekünk, hogy mit kell tennünk”.      

Hétfőtől Florida után a szomszédos Texas kormányzója, Gregg Abbott is szigorú ellenőrzéseket vezetett be a Louisianából érkezőkre. Minden egyes, louisianai rendszámú gépkocsit ellenőrző pontokon rendőrök állítanak meg, a benne ülőknek meg kell adniuk adataikat és elérhetőségeiket, és kéthetes karanténba kell vonulniuk. Brett Giroir admirális, a szövetségi egészségügyi és emberi erőforrások  minisztériumának államtitkára hétfőn az NBC televízió reggeli műsorában azt mondta: „nem vitás, hogy szűkében vagyunk a vírusteszteknek, de akinek szüksége van rá, annak rendelkezésére áll”. Úgy fogalmazott, hogy a héten még nem végeznek „több tízmillió vírustesztet, de több milliónyival többet, mint a múlt héten”. Az admirális felhívta a figyelmet arra is, hogy nem szabad enyhíteni a társadalmi elkülönülés gyakorlatán, mert ez néhány héten belül a járvány további fellángolásához vezethet.

New Yorkba hétfőn megérkezett az amerikai hadsereg ezer katonaorvosa és egészségügyi szakembere, hogy segítsen a járvány elleni küzdelemben. Arizonában letartóztattak egy 23 éves férfit, mert a benzinállomáson, tankolás közben, szándékosan ráköhögött a benzimpumpára, miközben a koronavírus terjesztéséről beszélt.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2020. április 06. 17:51
Majd visszaadják a területet a franciáknak. Gyarmat, gyarmat.
Magnólia
2020. április 06. 17:03
'senki nem mondta meg nekünk, hogy mit kell tennünk'. Ugyanezt mondta az óbudai polgármester is picsogva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!