A Fidesz azonnali kizárását kezdeményezik az Európai Néppártból a dán konzervatívok

2020. április 01. 08:24

Az ok a rendkívüli jogrendet meghosszabbító koronavírus-törvény.

2020. április 01. 08:24

A felfüggesztett Fidesz azonnali kizárását kezdeményezi a kereszténydemokrata pártcsaládból a dán Konzervatív Néppárt elnöke és európai parlamenti delegációvezetője. Soren Pape Poulsen elnök és Pernille Weiss EP-képviselő kedden hivatalos levélben értesítette erről Donald Tusk EPP elnököt és Manfred Weber frakcióvezetőt. – írta szerdán a Népszava.

Pernille Weiss a lapnak úgy nyilatkozott: tud arról, hogy több tagpárt is hasonló lépést fontolgat, miután a magyar országgyűlés hétfőn elfogadta a koronavírus-törvényt. “Gyorsan és határozottan akartunk cselekedni” – indokolt Pernille Weiss, hogy miért siettek a levélírással.  Véleménye szerint a Fidesz olyan mértékben távolodott el a jogállami normáktól, hogy nem maradhat a Néppárt tagja.

„Sok pártelnök reménykedett a kedvező változásban, ezért döntött annak idején a magyar párt felfüggesztése mellett. Ezek után a Fidesznek végképp nincs helye közöttünk” – mondta. A Néppárt belső szabályai szerint a kizárást öt országból minimum hét pártnak kell kérvényeznie, hogy a javaslat napirendre kerülhessen a párt belső döntéshozó fórumán. Pernille Weiss azt is közölte, arra biztatja képviselőtársait is, hogy csatlakozzanak a felhívásukhoz.

Összesen 203 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2020. április 04. 11:56
Néppárt? A nyugatiak gyáva népség!! Most látszik csak igazán vírusjárvány idején!!!
puszika
2020. április 03. 18:35
Gondolom ajánlani kellene az ellenzéknek meg az MTA néhány "túlmozgásos tagjának is!!
puszika
2020. április 02. 18:18
Polányi nekem is ismerős név. Köszi a tippet, utána nézek!!
syphax
2020. április 01. 17:42
A Fidesz azonnali kizárását kezdeményezik az Európai Néppártból Netán csak nem a seggükbe csípett egy kövér koronavírus? Ippeg mostan...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!