A koronavírus-járvány lassítása céljából hétfőtől két hétre bezárják az iskolákat és az óvodákat Horvátországban – jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő pénteken. Az általános iskolák alsó tagozatos tanulói számára a horvát közszolgálati televízió (HRT) hármas csatornája közvetíti majd a tananyagot, míg a felső tagozatosok, a középiskolások és a felsőoktatási intézmények diákjai távoktatásban részesülnek majd, úgynevezett virtuális osztálytermeken keresztül – magyarázta a kormányfő. Kifejtette: azok a szülők, akik nem tudják megoldani gyermekeik felügyeltét, beküldhetik őket az iskolákba, amelyek továbbra is működni fognak, vagyis a tanároknak be kell járniuk dolgozni. Ugyanez vonatkozik az óvodákra is – tette hozzá.
Plenkovic továbbá elmondta, hogy a kormány a koronavírus leküzdésére irányuló gazdasági intézkedésekben a munkahelyek megőrzésére helyezi a hangsúlyt, ezért a kis- és középvállalkozások likviditása érdekében adóhalasztást helyez kilátásba. Horvátországban jelenleg 32 új koronavírussal fertőzöttet tartanak nyilván. Egy zágrábi óvodában elsőként regisztráltak egy kiskorú fertőzöttet is. Szlovéniában csütörtök óta 45-tel 141-re emelkedett a fertőzöttek száma. Szlovénia már korábban bejelentette, hogy hétfőtől országszerte szünetel az oktatás.