Mégsem ördögtől valók a vállalati különadók

Az Európai Unió Bírósága igazolta a 2010-es adópolitikai fordulatot

Nem minősül a multikkal szembeni hátrányos megkülönböztetésnek a távközlési vállalkozások és a kiskereskedelmi ágazatban tevékenységet folytató vállalkozások árbevételére kivetett különadó és a reklámadó – erre a következtetésre jutott ítéletében a nagytanácsban eljáró Európai Unió Bírósága (EUB) azokban az ügyekben, amelyet a Vodafone Magyarország, a Tesco-Global Áruházak és a Google Ireland indított a magyar állam (NAV) ellen.

Mindhárom szóban forgó ágazati különadó elfogadása (a Vodafone Magyarország által kifogásolt távközlési, és a Tesco-Global Áruházak által támadott, kiskereskedelmi vállalkozásokra kivetett különadó, továbbá a reklámadó) annak a 2010-es adópolitikai fordulatnak a része, amely elsősorban a személyi jövedelmet terhelő adóról a fogyasztásra, egyéb vállalkozási tevékenységekre épülő adókra helyezte át a hangsúlyt.

Jól mérlegelt a Kormány a különadók adósávjainak megállapításakor

Visszatérve az EUB ítéletére, az indokolás világosan kimondja, hogy az adópolitika kialakítása nemzeti hatáskör, pontosabban mindaddig, amíg egy adónem közvetve vagy közvetlenül meg nem valósítja az EU-jog által tilalmazott állami támogatás tényállását (vagy más tilalomba egyébként nem ütközik), addig az EUB az adópolitikai intézkedések EU-joggal való összhangját konkrét ügyben sem vizsgálhatja. A multik azért indítottak keresetet, mert úgy ítélték, hiába van csillagászati különbség az általuk realizált árbevétel, és a szerényebb bevételhez jutó vállalkozások között, a vállalkozási különadó igazságtalan rájuk nézve. Érvelésüket ezért főként a különadó sávos természetére építették.

Álláspontjuk szerint azok a cégek, akik a 0 százalékos adósávba estek, mind magyar vállalkozások voltak, miközben a felsőbb adósávokba eső cégek – köztük maguk is – külföldi multik voltak. A Bíróság ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy a tagállamok szabadon határozhatják meg az általuk legmegfelelőbbnek ítélt adóztatási rendszert – így szabadon állapíthatják meg az adott adónem természetét is. 

Az EUB rögzítette továbbá, hogy

az, hogy a külföldi multik a sávos adórendszer felső kategóriájába tartoznak, az pusztán annak a ténynek köszönhető, hogy ezek a cégek érik el a magyar piacon a legmagasabb árbevételt

(mint ahogy e logika mentén haladva a 0 százalékos kategória sem kizárólag a magyar cégekre vonatkozik, adott esetben – árbevétele függvényében – egy külföldi multi is tartozhat ebbe a kategóriába).

A progresszív adóztatás általában alkalmas arra, hogy az EU-szerte hátrányos diszkriminációnak minősüljön 

A megfontolás hátterében egyébként az áll, hogy a progresszív adókulcs (vagyis az adófizetési sávok megállapítása) adott esetben valóban tiltott állami támogatást megvalósító adópolitikai intézkedésnek minősülhet, ha bizonyíthatóan szelektív előnyt biztosít egyes, alacsonyabb árbevételű adóalanyok számára. Tekintettel azonban arra, hogy hazánkban a különadók minden, a Vodafone-nal és a Tesco-val azonos elbírálás alá eső vállalkozást egyaránt terhelnek, tiltott állami támogatásról Magyarország esetében nem lehet beszélni.

A cégek másik fő igénypontja általánosságban a tagállamok általi tiltott hátrányos megkülönböztetéssel függött össze. Ebben az összefüggésben a Bíróság kimondta, hogy mivel valamennyi Magyarországon, az érintett ágazatokban tevékenységet folytató vállalkozást terhel a kifogásolt különadó,

a magyar szabályozás semmilyen közvetlen hátrányos megkülönböztetést nem valósít meg a külföldi multik hazai leányvállalataival szemben.

Magyar reklámadó: a koncepció helyes, de a Bíróság mértéktartásra inti hazánkat

Az EUB egy másik mai ítélete kapcsán szintén arra a következtetésre jutott, hogy pusztán a magyar különadók rendszere miatt nem érheti szó a ház elejét. Az ítélet ugyanis kimondja: az olyan tagállami szabályozás, amely egy másik tagállamban letelepedett reklámszolgáltatót tevékenysége kapcsán reklámadóval sújt, továbbá, ha az adófizetési kötelezettséget bejelentési kötelezettséghez köti, nem ellentétes az EU joganyaga által biztosított szolgáltatás szabadságával.

Ami miatt esetleges kritika érheti hazánkat, pusztán az, hogy a szabályozás lehetővé tette azt is, hogy a magyar adóhatóság a bejelentési kötelezettségnek eleget nem tevő adózót (jelen esetben a Google-t) néhány nap alatt egymást követően több mulasztási bírsággal sújtsa. Mivel ezzel a lehetőséggel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal élt is, a Bíróság az Írországban bejegyzett Google Ireland-nek adott igazat.

A Bíróság az ügy kapcsán kihangsúlyozta: a bejelentési kötelezettséggel terhelt reklámadóztatással önmagában semmi probléma, ez az adminisztratív követelmény önmagában nem képezi a szolgáltatásnyújtás szabadságának akadályát.

A fentiek tükrében nem marad más hátra, mint hogy racionalizáljuk a szankciórendszert, mindazonáltal az Európai Unió Bíróságának mai ítéletei egyúttal önigazolásnak is tekinthető azt illetően, hogy helyes a 2010-ben végrehajtott adópolitikai fordulat – magyarán

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.