Erre a születésnapi ajándékra senki sem számított: a németek óriási többsége elzavarná a Merz-kabinetet

Egyéves az CDU-CSU-SPD-koalíció! Mutatjuk a berlini kormány mérlegét.

Károlyról március 25-én derült ki, hogy elkapta a vírust, de a hivatalos tájékoztatás már akkor is arról szólt, hog enyhe tünetei vannak.
„A korábban koronavírussal diagnosztizált Károly walesi herceg, brit trónörökös jól van, kikerült a karanténból” – közölte a 71 éves herceg szóvivője.
„A Clarence House – a walesi herceg londoni rezidenciája – ma, miután konzultált kezelőorvosával, megerősítette, hogy a walesi herceg kikerült a karanténból” – mondta a szóvivő. Károlyról március 25-én derült ki, hogy elkapta a vírust, de a hivatalos tájékoztatás már akkor is arról szólt, hog enyhe tünetei vannak. Akkor Károly feleségét, Kamilla cornwalli hercegnőt is megvizsgálták, de az ő koronavírus-tesztje negatív lett. A brit uralkodóház már akkor sietett közölni, hogy a 93 éves II. Erzsébet királynő jó egészségnek örvend, de azt következetesen nem árulják el, hogy végeztek-e rajta koronavírustesztet.

(MTI)