Európában csak minden harmadik vezető beosztást töltenek be nők

2020. március 08. 14:49

Magyarországon ez az arány 42%.

2020. március 08. 14:49

Az Európai Unió tagállamaiban a vezető beosztásban dolgozók csupán egyharmada nő, Magyarországon azonban jóval nagyobb ez az arány, a vezetői pozíciókat 42 százalékban nők töltik be – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) a nemzetközi nőnap alkalmából közzétett felméréséből.

2019-es adatok szerint az EU 27 tagállamában 6,7 millió ember töltött be vezető pozíciót, közülük 4,3 millió volt férfi és 2,4 millió nő. A tőzsdén jegyzett uniós vállalatok esetében a magas beosztású vezetőknek csupán a 18 százaléka nő, az igazgatótanácsokban pedig 28 százalék a nők aránya. Miközben az Európai Unióban a foglalkoztattak mintegy fele nő, a vezetői állásokban a nők alulreprezentáltak – hívta fel a figyelmet az Eurostatnak a nemzetközi közleménye.

A női vezetők aránya 2019-ben Lettországban volt a legmagasabb, 53 százalék. A balti államot Bulgária 49 százalékkal, majd Lengyelország (48),  Észtország (46) és Szlovénia (44) követi. Magyarország Litvániával és Svédországgal azonos arányban – 42 százalék – foglalkoztat nőket vezetői státuszban. A legkisebb arányban Luxemburgban vannak a nők vezető beosztásban: az Eurostat mindössze 15 százalékot mért a valamivel több mint félmillió lakost számláló nagyhercegségben.

Az 2019-es kimutatás szerint az uniós tagállamokban a vezető beosztásban dolgozók csupán egyharmada nő, ez az arány 2012 óta változatlan.

(MTI)
 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dick52
2020. március 09. 08:26
Most tényleg ez a legnagyobb probléma Magyarországon?
Berecskereki
2020. március 09. 08:21
Magyarországon 11,2 százalékkal kerestek átlagban többet a férfiak. Az uniós átlag 14,3 %. https://hvg.hu/kkv/20200308_Ime_itt_a_berkulonbseg_Europaban_a_nok_es_a_ferfiak_kozott
scion
2020. március 09. 07:32
nagyon helyes, nem jó érzelemből döntéseket hozni.
BossN
2020. március 09. 01:05
A nők hormonálisan alkalmatlanok egyes vezető pozíciókba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!