Csehországban kötelező az orr és a száj eltakarása a köztereken

2020. március 18. 14:10

Az intézkedés célja megkönnyíteni a nyugdíjasoknak a bevásárlást, és jobban védeni őket a koronavírustól – indokolta a döntést Babis.

2020. március 18. 14:10

Csehországban csütörtöktől mindenki számára kötelező lesz orrának és szájának eltakarása a köztereken – döntött szerdán a cseh kormány. „Éjféltől a köztereken mindenki csak eltakart szájjal és orral jelenhet meg, lehet ez védőmaszk, de bármiféle sál vagy kendő is” – mondta Adam Vojtech egészségügyi miniszter újságíróknak a kormányülés utáni sajtótájékoztatón. Védőmaszkból általános hiány van az egész országban. Jan Hamácek belügyminiszter még szerda reggel is azt nyilatkozta, hogy a védőmaszkok használatát csak azután teszik kötelezővé, hogy vasárnap Kínából Prágába érkezik egy harmincmilliós szállítmány.

Andrej Babis miniszterelnök szerint a probléma hamarosan megoldódik, mert Kína mellett Prágának Vietnamban is sikerült vennie tízmillió maszkot. „Amennyiben nem lesznek problémák a szállítással, hétfőtől kezdve minden héten egymillió arcmaszkot kapunk Vietnamból” – közölte Babis. A kormány ugyanakkor úgy döntött, hogy délelőtt 10 és 12 óra között az élelmiszerboltokban csak a 65 évnél idősebb emberek vásárolhatnak. „A csütörtökön életbe lépő intézkedés célja megkönnyíteni a nyugdíjasoknak a bevásárlást, és jobban védeni őket a koronavírustól” – indokolta a döntést Babis.

A kormány már korábban azt javasolta a 70 évnél idősebb embereknek, hogy lehetőleg ne hagyják el otthonukat. Az idősotthonok lakóinak egyenesen megtiltották, hogy elhagyják intézetüket. A cseh városok többségében már telefonon keresztül is lehet élelmiszereket, meleg ételt rendelni. Az időseknek ugyanakkor számos önkéntes civil szervezet vagy ad hoc csoport, például diákok, is igyekszik segítséget nyújtani a nehéz helyzetben. Csehországban szerda délelőtt 464 fertőzöttet tartottak nyilván, hárman súlyos állapotban vannak, hárman pedig már meggyógyultak – közölte Adam Vojtech. A fertőzésgyanús embereket 36 laboratóriumban tesztelik. Eddig több mint 7600 személyt vizsgáltak meg.  

(MTI)

(Nyitókép: védőmaszkot viselő emberek fényképezkednek Prága óvárosában 2020. március 11-én.)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
night watch
2020. március 18. 21:52
Pont egy hete írtam ott egy kommentben, hogy ezt Magyarországon be kell vezetni: "ezek viselését, rendszeres használatát kötelezővé kell tenni nyilvános helyeken, különösen üzletekben, postán, egészségügyi intézményekben, tömegközlekedési eszközökön, stb." A szájmaszk védi a többieket a fertőzöttek leheletétől, a többieket meg attól, hogy vírusos kézzel a szájukhoz, orrukhoz nyúljanak. Még védőszemüveg sem árt a szemhez sem jó nyúlni. Kezdetben néhány maszk, egy szemüveg meg egy tartalék elég mindenkinek - a felszerelést hajszárítóval jószerint fertőtleníteni lehet, a vírus nem szereti a forróságot. Kiforrázás is jobb, mint semmi. A maszkokat az önkormányzatok szétoszthatják, pl. kellő védőfelszerelésű kihordók mindenkinek az ajtaja elé teszik, majd becsöngetnek. Rendszeres időközönként kézfertőtlenítőszert is. Atomreaktorok közelében is van időról-időre jódosztás Nyugat-Európában. A mostani veszély akut, úgy hogy nagyarányú intézkedésekre van szükség. A szájmaszk és az alkoholos kézfertőtlenítő nem egy high tech dolog, nagy mennyiseget le lehet belőlük gyártatni hazai cégekkel. Az egészségügyiek megfelelő védőfelszereléssel ellátása kiemelten kezelendő, akár hadigazdálkodásszerű szisztémában.
bpe
2020. március 18. 18:37
az irány jónak tűnik, itthon majd rá lehet kontrázni: a (pl.) 10-12 közt vásárló nyugdíjasok közé 1-1 szájmaszkos/kesztyűs fiatal önkéntest beállítani, h ne egymás hegyén-hátán ácsingózzanak.. 65-20-65-20-65-20-65-20-65-20-65-20-65-20-65-20
Akitlosz
2020. március 18. 17:57
"Csehországban kötelező az orr és a száj eltakarása a köztereken" Örülhetnek a muzulmánok és a terroristák. Na meg a rablók.
u.cserkész
2020. március 18. 17:49
Allahu Akbar! Mi muzulmán nők, már régóta eltakarjuk az arcunkat. Végre a gyaur kutyák is felfogták, hogy mi a helyes.:-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!