Rita a közvetlen környezetében nem tud koronavírusos betegről, de Lombardiában van egy vonatkalauz ismerőse, aki elkapta a vírust, de tünetmentes volt. „Hazavitte, a szülei pedig 11 napja kórházban fekszenek” – folytatja.
A Rómában élő hölgy fontosnak tartja kiemelni, hogy
nem igaz, hogy csak a hetven éven felüliekre veszélyes a koronavírus.
„A televízióban számtalan harminc-negyven éves embert is mutatnak, akik súlyos állapotban fekszenek kórházban és lélegeztetőgépre kényszerülnek” – hangsúlyozza Repkényi Rita, aki szerint Rómában egyedül a maszkból van hiánycikk, minden más megvásárolható, a hipermarketekben meleg ételt is vehetnek, grillcsirkét, pizzát vagy éppen lasagnét. Az árukészletet folyamatosan töltik. „Most mindenki a televíziót nézi otthon és elmondhatom, jó a tájékoztatás, nincs pánikkeltés. Orvosok magyarázzák, hogy mi történik jelenleg.”
Rita a karantén bevezetése előtt a párjával üzemeltetett egy kis üzletet, amit be kellett zárniuk, ám az olasz kormány ígéretet tett, hogy kompenzálja a keresetkiesést.