Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Kisiklott egy gyorsvonat, többen meghaltak.
Kisiklott egy expresszvonat Olaszországban, a Milánótól mintegy ötven kilométerre délre fekvő Lodi városánál csütörtökön korán reggel, ketten meghaltak, 27-en megsérültek - közölték hivatalosan.
A közkedvelt Freccia Rossa (Vörös Nyíl) expressz óránként 298 kilométeres sebességgel haladt éppen Milánóból Bolognába. Miután kisiklott, nekiütközött egy vele egy irányban haladó tehervonatnak - közölte Angelo Borrelli, az olasz polgári védelem vezetője. A baleset oka egyelőre nem ismert.

Azt, hogy két halálos áldozat van, a helyszínen újságíróknak megerősítette Marcello Cardona, Lodi város prefektusa. A RAI közszolgálati tévé helyszíni tudósításában hozzátette, hogy a két halálos áldozat egy mozdonyvezető és egy másik vasúti dolgozó. Az egyelőre nem világos, hogy melyik vonat személyzetéről van szó. Korábban a Sky News Italia is azt jelentette, hogy a baleset áldozatai vasúti dolgozók.
Szintén a RAI szerint a sérültek közül senkinek nem életveszélyes az állapota. Egy vonattakarító és egy utas súlyosan sérült meg. A baleset miatt a vasúti közlekedést felfüggesztették a Milánó és Bologna közötti nagysebességű vonalon, amely a legforgalmasabb az országban. Az ezen közlekedő járatokat lassabban járható vonalakra terelték át, amivel akár egyórás késés is várható egy-egy vonat esetében.
(MTI)