Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Korzikán közlekedési fennakadásokat okozott. Az orkán súlypontja lassan délre tolódik, Közép-Európában enyhül az időjárás.
Olaszországban és Nagy-Britanniában is emberéletet követelt kedden a Ciara vihar, s közlekedési fennakadásokat okozott Korzikán.
Az orkán súlypontja lassan délre tolódik, miközben Közép-Európában lassan enyhül az időjárás. Olaszországban a heves szélvihar egy halálos áldozatot követelt. Az ANSA olasz hírügynökség közlése szerint a lombardiai Traona településen egy leszakadt tetőelem sújtott halálra egy 77 éves nőt.

Olaszország északi részén komoly károkat okozott a helyenként óránkénti 200 kilométert is elérő szél. A hatóságokhoz sok segélyhívás érkezett. Dél-Tirol kiterjed részein ráadásul rövid ideig tartó áramkimaradások is voltak, mert fák dőltek a felsővezetékekre.
A szélvihar a nap folyamán Nagy-Britanniában is követelt egy emberéletet. Egy a kutyáját sétáltató idős férfit sújtott hatálra egy kicsavart fa Liverpoolban. Nagy-Britanniában ez már a második haláleset. Vasárnap egy autós vesztette életét egy a járművére zuhant fa miatt.
Ciara 219 kilométer óránkénti széllökésekkel érte el Korzika északi partjait – közölte a Meteo France meteorológiai szolgálat. Ez alig maradt el valamivel a 2018 januárjában mért rekordtól a Franciaországhoz tartozó szigeten. Akkor a Cap Corse félszigeten óránkénti 225 kilométeres szélerősséget mértek.
A Franceinfo francia rádió szerint a vihar komoly közlekedési nehézségeket okozott a szigeten, ami mindenek előtt a kompforgalmat és a repülőjáratokat érintette. Több helyen tüzek kaptak lángra, Bastia kikötővárosától délre két négyzetkilóméter terület vált a lángok martalékává.
Az erős szél mindemellett újra felszította a sziget déli részén pusztító tüzet, amely most Sari irányába terjed. A helyi hatóságok lezárták a faluba vezető utakat, a lakosokat pedig felszólították, hogy maradjanak otthonaikban és zárják be az ablakokat.
(MTI)