Ha nem értesz egyet a progresszióval, gyűlöletkampány áldozata leszel – Theodore Dalrymple a Mandinernek

Boris Johnson az új brit miniszterelnök, milyennek találja őt?

Valamelyest ismerem őt, nagyon jó a humora, kellemes társaság. Sok idő után ő az első kormányfő, akinek van humorérzéke.

de hát a politikusok már csak ilyenek. 

És mit gondol, a toryk eléggé konzervatívok?

A toryk egyáltalán nem konzervatívok. Amihez képest talán valamelyest konzervatívok, az a Munkáspárt, ami viszont kommunista. Jeremy Corbyn nem egy túl intelligens ember. A Munkáspárt, ha nyerne egy választáson és betartaná, amit ígért, akkor elég gyorsan Venezuelát csinálna Nagy-Britanniából.

Mit kellene tenniük a toryknak?

A baj az, hogy a toryk sosem közelítették meg a problémát intellektuálisan, nem érveltek rendesen saját álláspontjuk mellett. Ehelyett

nem pedig az ellen érveltek. Például ha a baloldal hatalmas kormányzati költekezéseket helyez kilátásba, akkor a toryk kisebb kormányzati pluszköltekezéssel állnak elő ahelyett, hogy azt mondták volna, a problémáinkra nem az extra kormányzati kiadások – legyenek azok kisebbek vagy nagyobbak – jelentik a megoldást.

Nem lehet, hogy azért nem akarják jelentősen csökkenteni az állami kiadásokat, mert félnek a választások elvesztésétől?

Persze, ez is benne van, hiszen politikusokról beszélünk, akik választásokat akarnak nyerni. De másrészről meg mintha egyre kevésbé törekednének a választások megnyerésére, kivéve persze, amikor valódi kommunista van a Munkáspárt élén, mint most is. Azelőtt a Munkáspártnak nem voltak kommunista vezetői. 

Lehet ma választást nyerni Nagy-Britanniában valódi konzervatív programmal?

Ez valóban nehéz, mivel

Vegyük csak a családok kérdését: a gyermekek 52 százaléka – lehet, hogy már több is – házasságon kívül születik. Szóval ha egy politikus azt állítja, hogy a családi stabilitás jó dolog, akkor máris kisebbségben találja magát. Úgyszintén a népesség fele részesül valamiféle kormányzati támogatásban. A svéd szociáldemokraták már régen rájöttek: attól kezdve, hogy a népességnek több mint az 50 százaléka függ kormányzati támogatásoktól, attól kezdve nyert ügyük van, és ha nem is feltétlen beszélhetünk egypárti rendszerről, de egypolitikájú rendszerről igen.

Említette a házasságon kívül született gyermekeket: a baloldal szerint ez nem probléma, a házasság csak egy elnyomó intézmény. Mi a válasza?

Egy részük valóban normális családi körülmények közt növekszik fel. De csak egy részük. De főleg a népesség kevésbé tehetős rétegeiben egyáltalán nem mondható el ez a házasságon kívül született gyermekekről. Ők instabil körülmények közt nőnek fel, nem tapasztalnak stabilitást és nem lesz kiszámítható életük. Ebben a rétegben gyakorlatilag nincs olyan házasságon kívül született gyermek, akinek a családjával együtt élne a biológiai apja. A tehetősség számít, de

Egy magyar szociológus egyik kötetében (Homofóbia Magyarországon) szerepel egy teljesen komoly felvetés, miszerint miért ne fogadhatna örökbe egy leszbikus és egy meleg pár gyermekeket, hiszen négy szülő többet tud nyújtani anyagilag, mint kettő.

Akkor már miért nem beszélünk mondjuk hat vagy nyolcszülős családról? Nem hiszem, hogy ez működne, mert az ember szerelembe esik és féltékeny lesz. Olyasmi ez, mint a szabad szerelem. Jól  hangzik, de az emberek többsége egyszerűen nem erre vágyik. Láttam ezt a praxisomban: az emberek szexuálisan szabadok szeretnének lenni, de azt nem szeretnék, hogy a szerelmük is szabad legyen szexuálisan. De nem várhatod el a hűséget a másiktól, ha te nem vagy hűséges, avagy egyáltalán nem is hiszel abban, hogy neked annak kellene lenned. Az értelmiségiek kétszáz éve támadják a családot, ott van például Marx és Engels, ők is egyértelműen nekimentek a családnak. 

Jelen pillanatban azonban a gender-elképzelések egyre vadabb vadhajtásai terrorizálják a nyugati közvéleményt. Ott van a transzmozgalom…

Igen, de

Van ötlete?

Szerintem a vérfertőzés legalizálása lesz a következő cél, mert a vérfertőzés ellen nincsenek, csak történelmi érvek. Nemrég olvastam David Cameron emlékiratait. Cameron nem egy idős ember, de 700 oldalas emlékiratot adott ki. És ezek az emlékiratok teljesen érdektelenek. Dögunalmas az egész könyv. Soha egy érdekes gondolat sem ment át Cameron fején. Már ha valóban ő írta. S ő volt az, aki elfogadtatta a brit parlamenttel az azonos neműek házasságát. S milyen érvet hoz fel mellette emlékirataiban? Hogy „love is love”. De ez nem igaz, ezt csak egy hülye veheti be. 

Miért, nem igaz, hogy „love is love”?

Nem, a szerelem nem feltétlen szerelem. A szerelem lehet szörnyű is. Mondhatod, hogy szereted az anyádat és vele akarsz aludni? Szerelem és szeretet nem ugyanaz. Visszatérve a kérdésre: az incesztus-tilalom megtámadása mellett lehet, hogy a nekrofíliát is meg fogják védeni. Miért ne? Egyébként miközben a magasabb társadalmi rétegek, beleértve az értelmiségieket, érveket szolgáltattak a hagyományos házasság ellen, aközben egyébként ők maguk továbbra is a hagyományos házasságot választották, így annak válsága aránytalanul érinti az alsóbb rétegeket. 

Ma ha azt állítja valaki, hogy nem biztos, hogy a nemátalakító műtét a megoldás minden „transznemű” nemi identitászavarára, akkor transzfóbnak kiáltják ki. Mit gondol erről?

Ennek megértéséhez inkább a divat történetét kell tanulmányozni, nem a pszichológiáját. Nehéz ma például humoristának lenni:

mert az a dolog azóta ortodoxiává, közmeggyőződéssé vált. Láttam egy műsort az ír tévében, ami a transzmozgalomról szólt, s megemlítették, hogy szerettek volna megszólaltatni valakit, aki szerint ez nem egy építő jellegű mozgalom, szóval aki kritizálta volna a jelenséget, s hiába volt számos szakértő, aki nem ért egyet a transzmozgalommal, egyikük sem mert nyilatkozni, mert félnek. Ahogy Douglas Murray említi Madness of Crowds című kötetében: csak azok tudnak megszólalni, akiknek nem függ ettől a munkahelye, mert sokak elveszíthetik a munkájukat, ha olyasmit mondanak, ami nem tetszik a transzmozgalomnak. (Douglas Murray-vel január 2-i számunkban olvashatnak interjút – a szerk.)

Vajon miért vert ennyire gyökeret az identitáspolitika alapján való gondolkodás, miközben a követelései egyre abszurdabbak?

Szerintem azért, mert sokan így keresnek értelmet az életükben. Szóval sokan létük értelmét az ilyesfajta faji és nemi identitásokban találják meg. 

És miért lehet olyan népszerű? Már ha az?

Nem tudom, hogy az-e, de annak ára van, hogy az ember régimódi, és nem igazodik a kortárs közvéleményhez, legalábbis ahhoz a közvéleményhez, ami a közösségi médiában uralkodik – amit én nem használok. Ha azonban használod a közösségi médiát, és nyilvánvalóvá teszed, hogy nem osztod a kortárs progresszió álláspontjait, akkor gyűlöletkampány áldozata leszel. S

Az emberek életük transzcendens értelmét keresik, s minden látszat ellenére nem csak a mának akarnak élni. A vallás a többség számára már nem opció, csak a muszlimok számára. Angliából és Franciaországból eltűnt a vallásos hit, ami értelmet adott az életnek. Szóval mi maradt?

Talán csak indifferensek az emberek?

Michel Houellebecq annak köszönheti könyvei sikerét, hogy azok sokak életének értelmetlenségéről szólnak, a fogyasztói társadalomról, amiben nekik nincsenek semmilyen egyéb meggyőződéseik. Anyagi bajaik sincsenek, nincsenek egzisztenciális problémáik – csak épp üresség van, üres az életük.

Hogyan értékeli a populista mozgalmat? Van egyáltalán populizmus?

Attól függ, hogy a populizmust inzultusként vagy leírásként érted.

Kritikusaik szerint a populisták túlságosan egyszerű és átfogó megoldási javaslatokat adnak a problémákra. Ugyanakkor igenis vannak populista megoldások: a protekcionizmus egy populista megoldás lehet a munkahelyek problémájára. 

Történelmi léptékű változásokat jelez Orbán Viktor, Donald Trump, Matteo Salvini és mások kormányzása, vagy ez csak a választások váltakozásának köszönhető, véletlen helyzet?

Inkább csak alkalmi konstelláció. Donald Trump biztos, hogy részben azért győzött, mert a népesség egy részéről a hagyományos politikai elit egyszerűen nem vett tudomást. Nem hinném, hogy Trumpot érdekli a munkásosztály sorsa, de elég okos volt, hogy rájuk apelláljon, míg Hillary Clinton igencsak lenézte őket, és ezt ki is nyilvánította kampányában. Ha volt valaha egy mondat, ami miatt valaki választásokat vesztett, akkor az a Clinton-féle „basket of deplorables” volt (kb „a szánalmasak csoportjai”), amivel Trump választóinak egyik felét jellemezte, hozzátéve, hogy azok szexisták, rasszisták, iszlamofóbok. Ezzel

Nyilvánvalóan lenézte őket, nyilvánvalóan nem szavaztak rá. De Trump, aki nyers és durva személyiség, nem nézte le őket. Ezért nyert. S ráadásul ezután a gazdasági politikájának egy része igen jót tett az Egyesül Államoknak. Ha megnézzük, hogy mi mindennek titulálták a Brexitre szavazó briteket, akkor azt látjuk, hogy tudatlan, idegengyűlölő hülyéknek tekintik őket. Ez a nemzet megosztása. Az emberek ítélete lehet jó vagy rossz, de mindkét oldalon vannak érvek. Azok, akik az EU-ban való maradásra szavaztak, valójában nem fogadták el a Brexit-szavazás eredményét, mert nem tekintik azonos értékűnek a kilépésre szavazók szavazatait a sajátjaikkal. 

A Mathias Corvinus Collegium kereszténydemokráciáról szóló kerekasztal-beszélgetésének vendégeként érkezett hazánkba, melynek fő kérdése, hogy a kereszténydemokrácia egy kiüresedett fogalom-e (tudósításunk itt olvasható). Tényleg kiüresedett?

Igen, az. Először is, alig vannak már vallásos emberek Nyugat-Európában. A vallás bizonyosságai nem érhetőek el a számukra. Nem tudom, Magyarországon mi a helyzet, de Nagy-Britanniában és Írországban kifejezetten ellenséges a vallással szemben a népesség nagyobbik része. Nem kulturális keresztények, nem is indifferensek, hanem kifejezetten keresztényellenesek. Én nem vagyok hívő, nem vagyok vallásos, de úgy gondolom, hogy

Egyszerűen lehetséges szekulárisan érvelni mellette. 

Mi a helyzet a kulturális kereszténységgel?

Nos, ha elfogadjuk, hogy vannak előnyei az ember helyzete hagyományos értelmezésének, akkor van értelme. 

S ez fenntartható dolog?

Igen, de ehhez érvekre van szükség. Ha pusztán annyit teszel, hogy kereszténydemokráciának hívod ezt, akkor vesztettél. 

Dolgozik valamilyen könyvön most?

Igen, olyan elfeledett francia írókról írok egy könyvet, akik Párizs legnagyobb és leghíresebb temetőjében, a Père-Lachaise-ben nyugszanak. Sok híres író van ott eltemetve, és arra gondoltam, akkor sok elfeledett is lehet ott. És nem feltétlen azért feledték el őket, mert érdektelenek voltak. 

Fotók: Ficsor Márton