Az Egyesült Államoknak előbb „teljes beleegyezését” kell adnia a Phenjan által a két ország közötti korábbi tárgyalások során felvetett pontokra - tette hozzá a tanácsadó. A Kim és Trump között 2018 júniusa óta tartott három csúcstalálkozó ellenére – a legutóbbira 2019 februárjában került sor Hanoiban – zsákutcába jutottak a két ország között a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről folytatott tárgyalások.
Az észak-koreai külügyi tanácsadó, aki szerint az Egyesült Államok „becsapta” Észak-Koreát
a 2018. évi szingapúri csúcstalálkozó óta az érintkezések folytatását illetően, és számukra elvesztegetett időnek nevezte az azóta eltelt másfél évet, kételkedett Washington kedvező válaszában, mondván: jól tudják, hogy az Egyesült Államok „nincs készen, és nem is áll módjában” ezt megtenni. „Jól tudjuk, milyen utat kell követnünk, és a saját utunkat fogjuk járni” – tette hozzá.