Hazaküldtek huszonegy szaúdi kadétot az amerikai légibázisról, ahol korábban egy társuk lövöldözött

2020. január 14. 09:36

Az elküldött diákok közül egyet sem gyanúsítanak azzal, hogy részt vett volna a terrorakcióban.

2020. január 14. 09:36

A Penscola amerikai légi bázison december 7-én elkövetett terrorcselekmény következtében hazaküldtek 21 szaúdi katonanövendéket – írja a Euronews. A lövöldözésben három embert meghalt, nyolc pedig megsebesült, a támadót végül lelőtték.

Az elküldött diákok közül egyet sem gyanúsítanak azzal, hogy részt vett volna az akcióban, amely most már hivatalosan is terrorcselekménynek számít. A kiutasítás oka az indoklás szerint az, hogy a közösségi média alapján arra lehet következtetni, hogy  dzsihadista vagy Amerika ellenes érzelmeket táplálnak, emellett pedig olyan is található közöttük, aki kapcsolatba került gyermekpornográfiával.

William Barr igazságügyi miniszter szerint a terrorcselekményt ideológiai okokból követte el a dzsihadista kadét. A nyomozás arra is fényt derített, hogy a férfi szeptember 11-én azt posztolta, hogy „a leszámolás megkezdődött”.

Az elkövetőt Mohamed Alshamraninak hívták és 21 éves volt.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rantarcrough
2020. január 17. 12:56
M︆︆︆︆o︆︆︆o︆X︆︆︆i︆︆︆︆.︆n︆︆e︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
argreened
2020. január 16. 01:45
M︆︆︆o︆︆︆︆︆o︆X︆︆︆︆︆i︆︆︆︆︆.︆︆︆︆︆n︆e︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
protoutmie
2020. január 15. 19:44
M︆︆︆︆︆o︆︆︆︆︆o︆X︆︆i︆︆︆.︆︆︆n︆︆e︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
seculo
2020. január 15. 16:02
M︆︆o︆︆︆︆o︆︆︆X︆i︆︆︆︆︆.︆︆︆︆︆n︆︆︆︆︆e︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!