Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Az amerikaiaknak eszük ágában sincs kivonulni Irakból

2020. január 10. 19:10

Inkább a stratégiai partnerség megerősítésén kellene dolgozni – áll az amerikai külügyminisztérium közleményében.

2020. január 10. 19:10

Washington elutasítja Irak kérését a csapatkivonásról szóló tárgyalásokra – közölte pénteken az amerikai külügyminisztérium. Közleményében Morgan Ortagus külügyi szóvivő leszögezte: az Egyesült Államoknak jelenleg nem áll szándékában megvitatni Ádil Abdel Mahdi iraki kormányfő javaslatát a csapatkivonásról. „Valamennyi tárgyaló delegációnak, amely Irakba utazna, jelenleg éppen az lenne a feladata, hogy ne a csapatok kivonását, hanem stratégiai partnerségünk megerősítését vitassa meg” – fogalmazott a kommünikében Ortagus. Hozzáfűzte: az amerikai katonai jelenlét Irakban az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc folytatása.  „Elkötelezettek vagyunk az amerikaiak, az irakiak és a koalíciós partnereink megvédése iránt” – hangoztatta. Leszögezte mindazonáltal, hogy Washington szívesen „megvitatná” Bagdaddal „nemcsak a biztonságot érintő kérdéseket, hanem a pénzügyi, gazdasági és diplomáciai partnerségünk témáit is”.

Morgan Ortagus tudatta azt is: jelenleg az amerikai külügyminisztériumban tartózkodik a NATO küldöttsége, amely éppen az észak-atlanti katonai szövetség erőteljesebb iraki szerepvállalásáról egyeztet az amerikai partnerekkel.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

A bagdadi elnöki iroda pénteken adott ki közleményt arról, hogy Ádil Abdel Mahdi iraki ügyvivő miniszterelnök az amerikai csapatkivonásra vonatkozó terv kidolgozására kérte Mike Pompeo amerikai külügyminisztert. Pompeo csütörtökön este telefonon egyeztetett Abdel Mahdival a kialakult helyzetről. Az iraki parlament vasárnap szavazott meg egy nem kötelező érvényű határozatot arról, hogy minden külföldi csapatot ki kell vonni Irak területéről.

(MTI)

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Salamander
2020. január 12. 11:13
Az ÖSSZES északafrikai ország beveszi és lenyeli a demokrácia-tablettát, ha beledöglik is. Japán is bevette és lenyelte, Németország is bevette - bár öklendezik.
Válasz erre
0
0
mucsay
2020. január 11. 15:57
ennyit trumpról.
Válasz erre
0
0
néhai Ch.Pilot
2020. január 11. 12:42
Bocsánat, kinek volt efelől kétsége? Ha újságíró, vagy politikus, azonnal hagyja ott a pályát! :-)
Válasz erre
0
0
mokány
2020. január 11. 12:14
CA vállap jelentése Camping afganisztán ?
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!