Szárazföldi telepítésű ballisztikus rakétával kísérletezett az USA

2019. december 12. 22:42

Egy brüsszeli NATO-forrás szerint a mostani amerikai teszt az INF-szerződés rendelkezéseibe ütközött volna.

2019. december 12. 22:42

A kaliforniai Vandenberg légibázisról indított, szárazföldi telepítésű ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet az Egyesült Államok csütörtökön – közölte a Pentagon szóvivője.

„A védelmi minisztérium repülési tesztet hajtott végre egy hagyományos konfigurációjú, szárazföldi telepítésű ballisztikus rakétával csendes-óceáni idő szerint reggel 8 óra 30 perc körül” – közölte Robert Carver alezredes. „Jelenleg a teszt eredményeit értékeljük ki” – fűzte hozzá.

A rakéta, amelyet a Pentagon közleményében prototípusként jellemzett, az indítást követően több mint 500 kilométer megtéve a nyílt óceánon csapódott be. Carver szerint a védelmi tárca a kísérlet során gyűjtött adatokat új, közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták kifejlesztéséhez fogja felhasználni.

Az INF-szerződés felmondása

Az amerikai kormányzat augusztus 2-án mondta fel az 1987-ben kötött – Ronald Reagan amerikai elnök és az akkori Szovjetunió kommunista pártfőtitkára, Mihail Gorbacsov által aláírt – INF-egyezményt. A megállapodás a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és manőverező robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. A szerződés, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését. Washington állítása szerint Oroszország a szárazföldi Iszkander-M rakétarendszer és a tengeri indítású Kalibr manőverező robotrepülőgép továbbfejlesztett elemeit tartalmazó 9M729 típusú manőverező robotrepülőgép tesztelésével szegte meg a még hatályban volt szerződést, mert a fegyver hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert. Moszkva tagadta ezt.

A teszt korábban szerződésszegésnek számított volna

Egy brüsszeli NATO-forrás szerint a mostani amerikai teszt az INF-szerződés rendelkezéseibe ütközött volna. Az Egyesült Államok már augusztusban tesztelt egy menőverező robotrepülőgépet, ami szintén a megállapodás megsértése lett volna. Bár a ballisztikus rakétákat különböző típusú robbanófejekkel lehet felszerelni, a Pentagon állítása szerint a most tesztelt típus nem képes nukleáris töltet hordozására.

Több politikus attól tart, hogy az INF-szerződés hiányában új fegyverkezési verseny kezdődhet, ami akár amerikai közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták európai telepítéséhez is vezethet.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
my fair lédig
2019. december 12. 23:58
...kimeríthetetlen nagysága, plusz a legendás orosz agyelszívás külföldi kutatókat is integráló képessége leküzdhetetlenné teszi az orosz szupremáciát.
my fair lédig
2019. december 12. 23:56
Az amcsik reménytelenül kapálóznak csak, hogy utolérjék az élenjáró szovjet-orosz technikát. Hiába. Az orosz gazdaság kimeríthete
night watch
2019. december 12. 22:58
Az oroszok megint beleroppannának egy jó zaftos fegyverkezési versenybe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!