Szaloncukrot evett és megnézte a magyar betlehemeket Ferenc pápa

2019. december 09. 21:40

Az egyházfő váratlan látogatást tett a vatikáni betlehem-kiállításon.

2019. december 09. 21:40

Ferenc pápa váratlanul felkereste hétfő délután a vatikáni betlehem-kiállítást, amelynek az idén Magyarország a díszvendége. A pápa megállt a magyar kézműves betlehemeknél. Köszöntötte a magyar delegációt vezető Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspököt. Az egyházfőnek a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola kamarazenekara gimnazista növendékei magyar betlehemes játékot és egyházi karácsonyi énekeket adtak elő, köztük a Mennyből az angyalt és a Pásztorok, pásztorokat. Végül spanyolul is énekeltek. A pápa külön-külön köszönetet mondott a magyar kórus tagjainak és karnagyuknak, Sapszon Borbálának.

Ferenc pápa rövid olasz nyelvű beszédében a karácsonyra ma készülő családok számára a názáreti családot állította példaként, mivel – mint mondta – a szent család a hit, remény, szeretet jelképe. A pápa az Olaszországban nem ismert magyar szaloncukorból is elfogadott egyet, és ezért magyarul mondott köszönetet: „Isten áldja!” – mondta.

Cserháti Ferenc ajándéknak nevezte Ferec pápa látogatását. Az esztergom-budapesti segdépüspök a jövőre Budapesten rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) plakátja elé kísérte az egyházfőt. Cserháti Ferenc jelezte Ferenc pápának, hogy szeretettel várják az eucharisztikus kongresszusra. Röviden szót váltottak a demográfiai helyzetről is: Ferenc pápa a magyarországi népességnövekedésről érdeklődött, Cserháti Ferenc válaszában kifejtette, hogy a magyarországi demográfiai helyzet előrelépést mutat a családtámogatásnak köszönhetően. „Ez mind összefügg a NEK-kel, sőt a keresztény kultúra erősítésével hazánkban. Reméljük, a kongresszus hozzájárul a hitélet felélesztéséhez is” – mondta Cserháti Ferenc. A kiállításon jelen volt Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizációért Pápai Tanács elnöke, valamint mások mellett Habsburg-Lotharingiai Eduard, Magyarország szentszéki nagykövete is.

Tizennyolc magyar kézműves betlehem szerepel a Vatikánban január 12-ig tartó nemzetközi betlehem-kiállításon, amelyen a jövő szeptemberi budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra tekintettel Magyarország a díszvendég. A „​​​​​​​100 betlehem” című és 43. kiadásához érkező vatikáni kiállításra az idén 30 ország küldött betlehemet. Magyarország 1993 óta vesz részt a nemzetközi adventi eseményen. A Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) támogatásával a Vatikánba érkezett magyar betlehemek között látható gyönygyből, mézeskalácsból, újrahasznosított papírból, kukoricacsuhából készített alkotás is. Az egyik legnagyobb nemzetközi vallási eseménynek számító Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 2020. szeptember 13. és 20. között rendezik.

A nyitóképen: Ferenc pápa és a betlehemi jászol (MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari)

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paskai
2019. december 18. 17:57
Az ütődött Cserháti a NEK-et reklámozzaa NER helyett. Hejh, ideje volna politikai szemináriumokra hajtani a papokat, ha már a politikusok eltartják őket a mi pénzünk szétszórásával köreikben.
Finale*
2019. december 10. 09:09
Hat nem hatodtam meg.
flesh ripper
2019. december 10. 06:05
A magyar nagykórus előadott egy, minden eshetőségre gondosan begyakorolt óhéber, majd egy óarámi hétszólamú kantátát és recitativo-t az éppen arra tévedt Jézuskának, aki aztán befeküdt az ötcsillagos betlehem bölcsőjébe és édes álomba merült.
ráadás-éve
2019. december 10. 00:34
Itt van. Megint a pápát alázzs a KESMA.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!