Egész Európa fegyverkezik: az egekbe emeli védelmi kiadásait Litvánia
A litvánok ezt javasolják a nyugati szövetségeseknek is.
A hadgyakorlatot tíz európai ország részvételével jövő nyár elején rendezik.
Az Egyesült Államok az elmúlt 25 év legnagyobb hadgyakorlatára készül Európában – jelentette be washingtoni sajtókonferenciáján Christopher Cavoli altábornagy, az Egyesült Államok Európában állomásozó szárazföldi haderejének parancsnoka. Az altábornagy a védelmi minisztériumban tartott sajtóértekezleten közölte: a hadgyakorlatot jövőre rendezik, és erre az alkalomra Washington a már Európában lévő szárazföldi haderejét további 20 ezer katonával erősíti meg. Mint Cavoli fogalmazott, a hadgyakorlat célja „a NATO katonai erejének demonstrálása” az olyan ellenség számára, mint Oroszország.
Az altábornagy arról tájékoztatott, hogy a mintegy 37 ezer katonát mozgósító hadgyakorlatot tíz európai ország részvételével jövő májusban és júniusban rendezik meg. Az első katonai szállítmányok az Egyesült Államokból februárban indulnak. Az amerikai légierő és haditengerészet tagjai európai támaszpontokra és kikötőkbe, köztük a franciaországi La Rochelle kikötőjébe érkeznek majd. A hadgyakorlat keretében például litvániai ejtőernyős gyakorlatot és lengyelországi folyóátkelést is rendeznek majd. Lesz koordinációs hadgyakorlat is, amelyet németországi parancsnokságról vezényelnek. Christopher Cavoli hangsúlyozta: a Krím-félsziget orosz bekebelezése 2014-ben „felborította” a stratégiai egyensúlyt és „mindent megváltoztatott”.
A sajtótájékoztató után kiadott közleményében a Pentagon leszögezte: amerikai részről a hadgyakorlat célja annak demonstrálása, hogy Washington kész jelentős amerikai haderő gyors bevetésére a NATO támogatására „bármilyen válság esetén”.
(MTI)