Visszaküldik a törökök Európába az ISIS harcosait

2019. november 08. 15:30

Az Iszlám Állam 1200 szövetségesét tartják fogva Törökországban.

2019. november 08. 15:30

Törökország hétfőn megkezdi az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elfogott külföldi harcosainak hazatelepítését – közölte Süleyman Soylu török belügyminiszter pénteken. A tárcavezető nem mondta el, hogy az intézkedés mely országokat érinti.

Számos európai ország megtagadta, hogy visszafogadja az Iszlám Állam soraiban harcoló állampolgárait és családtagjaikat. Nagy-Britannia eddig több mint száz szélsőségest fosztott meg állampolgárságától. Törökország az utóbbi időben többször hevesen bírálta az európai országokat, mert nem hajlandók visszafogadni az Iszlám Állam soraiban Irakban és Szíriában harcoló állampolgáraikat. Soylu hétfőn azt mondta: a hontalanná vált dzsihadistákat is visszaküldik származási országukba. Egyelőre nem tudni, Törökország hogyan valósítja meg ezt.

Soylu szerint a Nagy-Britanniához és Hollandiához hasonló országok „a könnyebb utat választották” azzal, hogy megvonták az állampolgárságot az Iszlám Állam tagjaitól. A miniszter korábban elfogadhatatlannak és felelőtlennek nevezte ezt a hozzáállást. Soylu elmondta, hogy holland, brit és más országok szélsőségesei is raboskodnak török börtönökben.

Az Iszlám Állam terrorszervezet mintegy 1200 külföldi szélsőségesét tartják fogva Törökországban. Hivatalos források szerint az október 9-én Északkelet-Szíriában indított, Béke Forrása fedőnevű hadműveletben a török erők 287 dzsihadistát, valamint hozzátartozóikat és támogatóikat fogták el, akik között nők és gyermekek is vannak. Úgy tudni, hogy hozzávetőleg tízezer szélsőséges raboskodik az SDF fogságában Szíriában.

(MTI)

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
subshelpcrip
2019. november 11. 18:02
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
pollip
2019. november 09. 18:09
Tartanak el.
tripolisz
2019. november 09. 01:30
Visszakuldik? Hova? Kinek kellenek?
balsors
2019. november 08. 20:12
Lehet, hogy ez volt az oka a tegnapi ballib sivalkodásnak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!