A Szászország tartományi főváros önkormányzati képviselőtestülete „Náci vészhelyzet?” címmel fogadott el egy politikai nyilatkozatot, amely szerint fokozni kell az „antidemokratikus, antipluralista, emberellenes és szélsőjobboldali” tendenciák elleni erőfeszítéseket és erősíteni kell a civil társadalmat.
A nyilatkozatban kérdőjeles formában használt kifejezés az A párt (Die Partei) elnevezésű szatírapárt egyetlen képviselőjétől, Max Asenbachtól származik. A politikus német hírportálokon hétfőn idézett nyilatkozatában az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű, Drezdában alapított és a német nyilvánosságban szélsőjobboldaliként számon tartott mozgalomra és a szászországi nagyvárosban az utóbbi években történt idegenellenes támadásokra hivatkozva elmondta, azért kezdeményezte az állásfoglalást, mert „Drezdának meggyűlt a baja a nácikkal”.
A határozati javaslatot Max Asenbach és két további független képviselő, valamint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) frakciója közösen terjesztette elő. A javaslatot a Zöldek és az FDP soraiból is támogatták, végül 39 igen szavazattal, 29 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett fogadták el október 30-án.