Viszont alapvető emberi jog, hogy mindenki nyugalomban, békében és biztonságban élhessen a saját hazájában, és az ehhez szükséges feltételeket meg kell teremteni – tette hozzá a miniszter. Közölte: Magyarország abban szívesen működik együtt Törökországgal is, ha Törökország létrehoz egy biztonságos zónát Szíriában, akkor az ott létrejött településekre vissza lehessen telepíteni azokat a családokat, akiknek egyszer el kellett hagyniuk Szíriát.
„Ez a mi politikánk: a segítséget vigyük oda, ahol a baj van, és ne a bajt hozzuk oda, ahol nincs baj” – mondta. Szijjártó Péter megjegyezte, hogy a török elnök világossá tette: 40 milliárd dollárt költöttek eddig arra a négymillió bevándorlóra, akik Törökország területén élnek, és neki most már válaszokat kell adnia a saját közvéleményének, hogy ezt meddig akarja csinálni.
Ezért azt a megoldást választotta, hogy visszatelepíti biztonságos körülmények közé a szíriai bevándorlókat – zárta nyilatkozatát a miniszter.
(MTI)