Előretört a szélbal és a széljobb Türingiában

2019. október 27. 18:53

A Linke győzött, az AfD pedig a második helyen végzett a német tartományi választáson.

2019. október 27. 18:53

A vasárnap tartott türingiai tartományi választáson a ZDF aktuális adatai szerint 29,8 százalékot szerzett az eddig is a tartományi kormányfőt adó Baloldal (Linke), a második helyre pedig a több mint 12 százalékpontot erősödő Alternatíva Németországért (AfD) futott be 23,6 százalékkal.

A CDU több mint 11 százalékpontot zuhanva 22 százalékon áll, a szocdemek pedig több mint 4 százalékpontot veszítve 8 százalékot szereztek. A Zöldek 5,5, a liberális szabaddemokraták pedig 5,4 százalékon állnak.

Bodo Ramelow miniszterelnök egyrészt örülhet, mert szélsőbaloldali párt most először tudott győzni tartományi választáson a rendszerváltás utáni német történelemben; másrészt viszont szembesülnie kell azzal, hogy az eddig kormányzó Linke-szocdem-zöldek koalíció biztosan elveszítette többségét.

Hogy a most várható végeredmény alapján hogyan tud majd többségi kormánykoalíció alakulni a volt NDK-s középnémet tartományban, még teljességgel bizonytalan kérdés. A helyi CDU vezetője kizárta mind a Linkével, mind az AfD-vel a koalíciót, ahogy a két utóbbi párt sem fog nyilvánvalóan koalíciót kötni – a CDU viszont a többi kispárttal együtt sem tud többségi koalíciót alkotni a Linke és az AfD ellenében. 

(Forrás: Welt)
 

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2019. október 28. 14:08
Egy jó kis összefoglaló a politikai és gazdasági bal- és jobboldal mibenlétéről: http://egyvilag.hu/temakep/073.shtml Lásd benne a szélsőségekről írtakat is.
balsors
2019. október 28. 07:08
Jáj mik vánnák. Az új Mürkül szavazó hadtest még nem Bevethető?
BossN
2019. október 28. 07:01
Lassan de biztosan erősödik az AfD hatalmi pozíciója
SwordFish
2019. október 28. 06:14
Sahra Wagenknecht lesz Merkel utódja?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!