Hét latin-amerikai állam támogatásáról biztosította kedden Lenín Moreno ecuadori elnököt, aki az országában zajló zavargások lecsillapításán fáradozik, egyben pedig elítélték Nicolás Maduro venezuelai elnöknek „a térségbeli demokráciák megingatására irányuló próbálkozásait” – közölte a perui külügyminisztérium az országcsoport nevében.
A minisztérium tájékoztatása szerint Peru, Argentína, Brazília, Kolumbia, Salvador, Guatemala és Paraguay „határozottan kiáll Lenín Moreno elnök intézkedései mellett”, és „elutasítja Nicolás Maduro rezsimjének cselekményeit, amelyekkel destabilizálni akarja demokratikus rendszerüket”. Az ecuadori vezetés eközben külföldi közvetítést kért kedden az ENSZ-től, illetve a térségben nagy befolyással bíró katolikus egyháztól.
Évtizedes rendszerhez nyúlt Moreno
A politikai válság a múlt héten kezdődött annak hatására, hogy a kormány egy sor megszorító intézkedést jelentett be, köztük az üzemanyagár-támogatás megszüntetését. Azóta több tüntetés, munkabeszüntetés volt országszerte, a tiltakozó megmozdulásokhoz pedig a hétvégén csatlakoztak a lakosság mintegy 7 százalékát kitevő őslakosok. Hétfőre a vehemens tiltakozás már randalírozássá fajult. Szerdán a tüntetők megpróbálnának a különleges erők által erősen védett elnöki palotához vonulni.
A kaotikus állapotok miatt a kormány bezárta az iskolákat, az energiaügyi minisztérium pedig felfüggesztette a munkát három olajmezőn az Amazonasban. Eközben az ecuadori alkotmánybíróság jóváhagyta a Moreno által kihirdetett szükségállapotot, noha időtartamát 60 napról 30-ra csökkentette.
(MTI)