A török külügyminisztérium rövidlátónak minősítve az EP csütörtöki állásfoglalását aláhúzta: Törökország tudatában van annak, hogy saját biztonsága és Európa biztonsága közvetlen kapcsolatban áll. A tárca emlékeztetett: ebből kifolyólag Ankara áldozatok vállalva nagymértékben hozzájárult Európa biztonságához, és ezen álláspontjában továbbra is eltökélt. Semmilyen hatalom és semmilyen döntés nem tántoríthatja el Törökországot a nemzetbiztonságának szavatolását célzó lépések megtételétől – hangoztatták.
Az EP állásfoglalása
Az Európai Parlament képviselői csütörtöki strasbourgi plenáris ülésükön egy, az ENSZ felügyelete mellett működő biztonsági övezet létrehozását is sürgették Szíria északi részén. Az elfogadott állásfoglalásban az EP arra mutatott rá, hogy az északkelet-szíriai török beavatkozás a nemzetközi jog súlyos megszegését jelenti, az egész térség stabilitását és biztonságát aláássa. A képviselők határozottan elítélték „az északkelet-szíriai egyoldalú török beavatkozást”, és Törökországot csapatainak kivonására szólították fel.
A képviselők szolidaritásukat fejezték ki a kurd néppel, hangsúlyozva a kurdok hozzájárulását a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni harchoz. Az EP ezért felszólította az uniós tagállamokat tömörítő Európai Tanácsot, hogy vezessen be szankciókat és beutazási tilalmat az emberi jogi visszaélésekért felelős török tisztségviselők ellen, és célzott gazdasági lépéseket is vegyen fontolóra Törökország ellen.
A török offenzíva