A világtörténelem menekültjeit ábrázoló szobrot avatott Ferenc pápa

2019. október 02. 16:32

„Üdvözlet, védelem, támogatás és integrálás” – hangoztatta a pápa a szobor avatásán.

2019. október 02. 16:32

Az „Ismeretlen angyalok” nevet viselő szoboregyüttes egy csoportot ábrázol – összesen 140 főt, különböző korokból és kultúrákból. Ma élő szíriai, valamint afrikai menekültek mellett a náci Németország elől menekülő zsidók is helyet kaptak az alkotáson.

Az átadó ünnepségen Ferenc pápa mellett Timothy Schmalz kanadai művész és négy menekült is jelen volt. A római katolikus felekezet vezetőjének elmondása szerint a hatméteres szobrot egy újszövetségi Bibliaidézet ihlette:

A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek, tudtokon kívül, angyalokat vendégeltek meg.” (Pál apostol Zsidókhoz írt levele 13:2)

Üdvözlet, védelem, támogatás és integrálás” – hangoztatta a pápa, aki szerint a migránsoktól és menekültektől való félelem intoleranciához, szűklátókörűséghez és rasszizmushoz vezet.

A szoboregyüttes legalább egy héten át lesz látható a Szent Péter téren.

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jack Reynor
2019. október 04. 23:12
Az avatószöveg hű a pápai trón kártékony bitorlójához.
atila68
2019. október 04. 11:56
Remélem helyett kapott a magyarok nyilai elől menekülő velencei kalmár figurája is.
magnahungaria
2019. október 03. 18:57
"Ma élő szíriai, valamint afrikai menekültek mellett a náci Németország elől menekülő zsidók is helyet kaptak az alkotáson." Gondolom, alig fértek fel az erdélyi, felvidéki 1918-19, 1945-57), valamit az 1956-os menekülteket ábrázoló szobroktól ...
u.cserkész
2019. október 03. 18:47
A szomszédom szerint, a csoport elején megy egy pajeszos férfi 2 bőrönddel a kezében, ez se menekült.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!