Ezt nehéz lesz kimagyarázni: brutális mennyiségű pénzt emésztett fel Von der Leyenék uniós pazarlása

Megdöbbentő mértékű csalást és pénzügyi visszaéléseket tárt fel az uniós intézményeknél az Európai Számvevőszék legfrissebb éves jelentése.

Az ügyben szeptember 16-án hallgatják meg Magyarországot.
Az Unió soros elnökségét betöltő Finnország igazságügyi minisztere szerint szükséges volt a hetes cikkely szerinti eljárás elindítása Magyarországgal szemben – írta az Euronews. Közben már ki is tűzték a magyar meghallgatás időpontját, a jogállamisággal kapcsolatos eljárásban.
Anna-Maja Kristina Henriksson, Finnország igazságügyminisztere szerda délelőtt részt vett az Európai Parlament Állampolgári jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) az ülésén. Ott jelentette be, hogy az Általános ügyek tanácsában szeptember 16-án hallgatják meg Magyarországot. Ez a soron következő lépés a hetes cikkely szerinti eljárásban.
A finn politikus arról is beszélt, hogy az EU-támogatásoknak fontos szerepet kell játszaniuk a jogállamisági mechanizmusban, össze kell kötni a kettőt. Ez az a terv, amiről már több finn politikus is beszélt, és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke is támogatja. A magyar kormány azonban ellene van, több fideszes politikus is felszólalt már ellene, a legutóbb Varga Judit igazságügyminiszter.
Hétfőn jelentették be, hogy Magyarországra látogat Antti Rinne finn miniszterelnök szeptember 30-án. A két ország között diplomácia feszültséget okozott, hogy a finnek kiemelt szerepet szánnak jogállamiság kérdésének a soros elnökségük alatt. Orbán Viktor magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn kritizálta Finnországot, válaszul a volt finn nagykövet egy véleménycikkben azt állította, hogy „Magyarország az egyik legkorruptabb ország az Unióban”.
Henriksson épp annak a bizottságnak az ülésén beszélt a magyar helyzetről, amely szerdán döntött volna arról, hogy a fideszes Hidvéghi Balázst, vagy a zöldpárti francia Damien Careme-t választják meg harmadik alelnöknek. Míg a Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője kedden azt írta, hogy visszaléptették a magyar EP-képviselőt, az Euronews brüsszeli tudósítója úgy értesült, hogy szeptember végére halasztották a döntést.