Azt egyelőre nem tudni, hogy a szombati robbanás összefüggésben áll-e a jelenlegi harci helyzettel.
Haftar áprilisban azzal az indokkal kezdte meg tripoli hadjáratát, hogy meg akarja tisztítani az országot az egységkormány által szerinte hallgatólagosan támogatott terroristáktól és zsoldosoktól. Ellenfelei szerint azonban a tábornok valódi célja az egész országra kiterjedő katonai diktatúra bevezetése.
Az észak-afrikai ország Moammer Kadhafi néhai vezető 2011-es megbuktatása és meggyilkolása után káoszba süllyedt, és az ország területének jelentős részét egymással vetélkedő milíciák igyekeznek minél nagyobb mértékben ellenőrzésük alá vonni. Haftar elutasítja az ENSZ támogatását élvező egységkormányt, amely a nyugat-líbiai fővárosban, Tripoliban székel, így az ország gyakorlatilag két részre szakadt, két párhuzamos hatalom küzd egymással.
(MTI)