Eurostat: Romániában és Lengyelországban a legolcsóbb a hús
2019. augusztus 27. 12:39
A nyárvégi grillezések mellé jól jöhet egy ilyen statisztika.
2019. augusztus 27. 12:39
p
0
0
24
Mentés
Az Európai Unió statisztikai hivatalának 2018-as adatai szerint a hús ára Romániában és Lengyelországban volt a legalacsonyabb – olvasható az Eurostat honlapján. Ha az uniós húsárakat átlagoljuk és 100-nak tekintjük, akkor a fent említett két országban csak 63 volt a hús ára.
A skála másik végén Ausztria áll, 146-al. Őt követi Luxemburg és Franciaország. A statisztikai adatok szerint Magyarország az uniós átlag alatt van húsárban, hiszen ezen a skálán 75-öt ért el a hús hazai díjtétele. Ezzel az adattal hátulról a negyedikek lettünk.
A statisztikák magukban foglalják a marha- és borjúhús, sertés, bárány, birka és kecske, baromfi és egyéb húsok és ehető belsőségek és egyéb húskészítmények árát.
Az igazgatók 70 százaléka úgy nyilatkozott, hogy pozitív változást tapasztalt az iskola közösségi életében, a pedagógusoknak pedig 83 százaléka tartotta pozitív hatásúnak a mobiltelefon-használat korlátozását.
Még az Eurostat sajtóközleménye is kiemeli: Magyarországon volt a harmadik legnagyobb foglalkoztatási ráta-növekedés az idei első negyedévben, a tavalyi negyedik negyedévhez viszonyítva. Szalai Piroska elemzése.
Hallották? Azt zengi a média, hogy keveset költünk, amiből látszik, hogy szegény az ország. Pedig az egy főre jutó fogyasztásnak semmi köze a szegénységhez. Szalai Piroska írása.
Dobrev Klára bizonyára meg lenne sértve, ha konzervatívnak titulálnák.
p
0
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 24 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bástyaelvtárs
2019. augusztus 27. 19:17
az átlag a legkevésbé hasznos középmérték egy ilyen statisztikában. Precízebb volna ez az adattábla ha a hústípusok szerint súlyoznák és mediánnal számolnának. Akkor láthatnánk,hogy pl a mo-on a legtöbbet fogyó disznóhúsért ténylegesen mennyit fizet a jónép. De ha még teljesebb képet szeretnénk kapni akkor vásáróerőparitáson kellene mérni, mert az mutatná meg igazán mennyibe fáj az embereknek a húsvásárlás. Svájcban kb 3szor annyi a hús ára mint Mo-on, de még így is kevésbé megterhelő a családi büdzsének 1kg húsáru megvétele.
Az kellene kimutatni, hogy a különböző országokban a pillanatnyi havi átlagkeresetekből, de inkább az átlag bevételekből, hány kg húst lehet venni. Mert lehet, hogy az árcédula szerint a sógoroknál a legdrágább a húsárú, de tegyük fel már a kérdést, hogy havi mennyiből kell azt ott megvenni, meg itt mennyiből. Na most hiába kétszer drágább a hús kilója a sógoroknál mint nálunk, ha háromszor többet keresnek.
Churchill: "Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok"
Erről egy 80-as évekbeli vicc jut eszembe:
Megy az utcán a lengyel, a magyar, meg a román. Az úttesten hever egy teljesen jó, érintetlen rántotthús. Kérdés, hogy melyikőjük veszi fel?
Hát a magyar.
Hogy miért?
Nagyon egyszerű, mert a lengyel az nem hisz a szemének, a román meg nem ismeri.
-----------------
No, azóta a lengyelek jól lehagytak minket. Persze nekik nem volt SZDSZ-ük. A komcsikat meg idejében eltiltották a közélettől. Meg is lett az eredménye; utcahosszal vezetik a régiót.