Ami biztos: a végrendelet a több mint 577 millió dolláros (nagyjából 169 milliárd forintos) vagyonról és mintegy 56 millió dollárnyi (több mint 16 milliárd forintnyi) készpénzről rendelkezik. A vagyon elemei között a milliárdos ingatlanjai, részvényei, továbbá műkincsei szerepelnek.
A végrendeletre vonatkozó információkat ügyvédek serege követi szorosan figyelemmel, az egykori áldozatok ugyanis kártérítést követelnek. A múlt héten az egyik, kiskorúként megerőszakolt nő keresetet nyújtott be Epstein egyik ingatlanjára. Több ügyvéd is felvetette, hogy az ingatlanokat, illetve az értékesítésükből befolyó összegeket az áldozatok kárpótlására kellene fordítani.
Hétfőn az ügyészek ejtették a vádakat Epstein ellen, de bejelentették, hogy vádemelést fontolgatnak mindazokkal szemben, akik a milliárdos cinkostársai voltak.