Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az ifjúkorában román nacionalista Dacian Ciolos Járóka Lívia megszavazását kérte liberális EP-frakciótársától, Donáthék nem teljesítették a frakcióvezető kérését. A Fidesz szerint a magyar ellenzékiek „magyarallergiában” szenvednek. Kis európolitika az Unióból.
Járóka Lívia megválasztásával kapcsolatban először azért alakult ki némi vita, mert először Ujhelyi István szóvá tette, hogy a fideszes politikus olyan levélben kérte a többi EP-képviselő támogatását, amiből csak az nem derült ki, hogy magyar és fideszes.
Aztán a szavazás után Cseh Katalin, a Momentum politikusa, és a Renew Europe (Újítsuk meg Európát) nevű liberális frakció egyik alelnöke fejezte ki mélységes csalódottságát Járóka megválasztásával kapcsolatban. Ahogy írta közösségi oldalán:

Számunkra elfogadhatatlan, hogy azok kerüljenek vezető pozícióba Európában, akik Európa szétverésén dolgoznak.
A Zöldek szóvivője, Ruth Reichstein viszont épp azt tette szóvá, hogy a liberális képviselőcsoport vezetője nemhogy ellenezte, hanem a pártközi megegyezés értelmében egyenesen támogatta a fideszes képviselő megválasztását.
Dacian Ciolos egy levélben kérte a liberális frakció tagjait – hivatkozva a néppárttal és a szocdemekkel kötött egyezségre –, hogy szavazzanak a Néppárt jelöltjeire, többek között Járóka Líviára. A zöldek azt kifogásolták, hogy a liberálisok a zöld jelöltekkel szemben a fideszeseket részesítik előnyben. Ez „hihetetlen” – írták, és megkérdezték: vajon „mi a helyzet azokkal az európai értékekkel, amelyekről [a liberálisok] állandóan prédikálnak?”
Az eset kapcsán az EUrológus megkérdezte a Fideszt, ők azt írták: minden parlament megalakulása előtt a politikai frakciók egyeztetnek arról, hogy ki milyen vezető tisztségeket megszerzését támogatja. Erről megállapodás születik, amit aztán a szavazáskor a frakciók betartanak. Tehát – összegezte a sajtóiroda – azért támogatnak más frakciók jelöléseit, metr egyetértenek velük, hanem mert megegyeznek róluk.
A delegáció megfogalmazta a véleményét az eset politikai vonatkozásairól is. Azt írták: „Az ellenzéki EP-képviselők láthatóan »magyarallergiában« szenvednek, ugyanis a frakciók közötti megállapodás ellenére is magyar képviselőtársuk ellen kampányoltak. Erre különösen Járóka Lívia esetében nincs mentség, aki roma származású politikusként évek óta az európai mélyszegénység ellen küzd. Járóka Lívia egyébként a választást követően gratulált Dobrev Klárának, amit a »DK legeurópaibb párt« képviselője nem tett meg.”