Feljelentették Kurzot az adatmegsemmisítési ügyben

2019. július 30. 10:24

A vád csalás és rongálás.

2019. július 30. 10:24

Feljelentést tett a Kurz-féle adatmegsemmisítési ügyben Peter Pilz, a JETZT képviselője – írja az APA. A Mandiner korábban beszámolt róla, hogy az egykori osztrák kancellár azután keveredett botrányba, hogy az egyik közeli munkatársa álnéven öt merevlemezt semmisíttetett meg, melyeken feltehetőleg kormányzati adatok voltak.

Az APA-hoz eljuttatott, a gazdasági- és korrupciós ügyekkel foglalkozó államügyészségnek címzett anyagban Pilz csalással és rongálással vádolja Sebastian Kurzot, annak egykori közösségi médiáért felelős munkatársát, valamint Gernot Blümel korábbi kancelláriaminiszter egyik beosztottját, aki Pilz szerint vezető szerepet töltött be az adathordozók megsemmisíttetésében. A képviselő egy ismeretlen tettes ellen is feljelentést tett.

Ami Kurznak normális, az ebben az esetben valószínűleg büntetendő” – nyilatkozta Pilz az osztrák sajtóügynökségnek. „Egy olyan politikus, aki kancellárként nyomokat tüntetett el és ezzel törvényeket sértett meg, sem képviselőként, sem kancellárként nem fogadható el. Világossá kell tennünk a volt kancellár számára, hogy a köztársaság nem az ÖVP tulajdona, és Kurz nem daráltathat le mindent, ami terhelő a számára” – tette hozzá.

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Da Vinci
2019. július 30. 14:54
Labancka! Ezek fenekét nyalta, ezek miatt hagyta cserben a barátot, aki eleve segített neki (OV), aztán átverte a másik barátot, sőt feldobta, nnnohhhhh.... hát Isten nem ver bottal.... ezt a marionett szerepet vállalta... no csak tessék, tessék!!! Kinek mit ér a becsülete! Az árulóval még azok is így bánnak el, akiknek elárulta az “övéit”... rövid (kurz) pályafutás ez... “nomen est omen”...
Nuttika
2019. július 30. 14:10
Akasztják a hóhért.
justiceforhungary
2019. július 30. 13:07
Nem értem, ezek még mindig nem látják, hogy ha Orbán Viktorral kötözködnek utána ''rövid'' lesz a politikai pályafutásuk?
Héja
2019. július 30. 13:05
Röviden: ráKúrz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!