Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Jelenleg az Egyesült Államok több száz milliárd dollárt veszít a kétoldalú kereskedelmen – hangsúlyozta Magyarics Tamás Amerika-szakértő.
Sem az Egyesült Államoknak, sem Kínának nem érdeke a kereskedelmi háború kiélezése – mondta Magyarics Tamás egyetemi tanár, Amerika-szakértő szombat este az M1 aktuális csatornán.
A szakértőt annak kapcsán kérdezték, hogy az Egyesült Államok és Kína megegyezett a kereskedelmi tárgyalások újraindításáról.

Elmondta, az Egyesült Államok azt szeretné, ha Kína jobban megnyitná a belföldi piacát a külföldi áruk és szolgáltatások előtt, illetve ha leépítené az állami vállalatoknak nyújtott támogatásokat. Ez utóbbi az amerikaiak szerint torzítja a versenyt – magyarázta.
Hozzátette: az Egyesült Államok nagyon fontosnak tartja a szellemi tulajdon védelmét, ezen a téren azonban a kínaiak nem jeleskednek.
Magyarics Tamás szerint Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke azt tartja fairnek, ha a kétoldalú kereskedelmi viszonyokban egyenlőség van, azaz az export és az import kiegyenlíti egymást. Jelenleg az Egyesült Államok több száz milliárd dollárt veszít a kétoldalú kereskedelmen – közölte.
A szakértő szerint a kínai dömpingáru Amerikában lehetővé teszi az alacsony árszínvonalat, ezért ha a kínaiakat az árak emelésére kényszerítik, akkor az amerikai fogyasztók jelentős része is rosszul fog járni.
(MTI)