Verhofstadt szerint csak Orbán fejében létezik megosztottság

2019. május 15. 08:10

„Nyers” interjút adott az ALDE egyik listavezetője az Euronews-nak, aki elmondta: semmi mással nem foglalkozott az életében, csak politikával, szerinte ezért nincs bevándorlási, csak politikai válság az Unióban. Az EU-t nem szeretné Európai Egyesült Államokként viszontlátni, de különbséget tesz Macron és Orbán között. Kiderült az is, hogy Verhofstadtnak vesegondjai voltak az utóbbi hetekben.

2019. május 15. 08:10

Egy kérdésre válaszolva elmondta: „nem foglalkoztam mással, csak politikával egész életemben, az egyetlen dolog ,amit ismerek, az a politika. de ez szerintem nem probléma”. Szerinte ami igazán számít, az a véleménye a dolgokról, hogy a jövőképe és, hogy szenvedélyes legyen. Magával a bevándorlással kapcsolatban elmondta: nem bevándorlási, hanem politikai válság van, ezért nincs közös határ- és parti őrség. A populisták és a nacionalisták ujjal mutogatnak Európára, de nem Európa a válság forrása – jelentette ki.

Közös döntések kellenek

Szerinte a legfontosabb dolog a Földközi-tengereken történő tragédiák megakadályozása, ehhez három dolog szükséges a véleménye szerint:  közös parti- és határőrség, a dublini rendszer megreformálása, közös európai menedékjogi politika kialakítása, és mód arra, hogy törvényesen bejöhessenek az emberek azokba az országokba, ahol szívesen látnák őket. Kijelentette, ő is különbséget tenne azok között, akik gazdasági okból jönnek és akik menekülnek, de mindehhez többségi döntések szükségesek, nem egyhangúak. 

„Amiben kudarcot vallunk, az az európai projekt lefordítása az embereknek. A populisták és a nacionalisták most már nem is azzal kampányolnak, hogy kilépnének az EU-ból” – jelentette ki, majd úgy folytatta, azokról a vezetőkről beszélt, akik nem engedik a kikötőbe a hajókat bevándorlókkal a fedélzeten.

Úgy fogalmazott: „botrányos magatartás, hogy olyan politikát folytat valaki, hogy hátat fordít az embereknek. Nem azt mondom, hogy mindenki, de a legtöbben szenvednek, háború elől menekülnek, vagy szegénységben élnek. A megoldás nagyon egyszerű. Szervezzük meg a határ- és parti őrséget. Engedjük meg, hogy a bevándorlók és a menekültek menedéket kérhessenek, nem Európa területén, hanem a határain. Például a követségeinken és a konzulátusainkon. Akkor az emberek nem kényszerülnek arra, hogy embercsempészek karjaiba fussanak, tudják 5-6 ezer eurót is ki kell fizetnie ezeknek az embereknek. Az egyetlen megoldás arra, hogy ezt megakadályozzuk az, hogy elismerjük, hogy a háború elől menekülők védelmet kérhessenek a konzulátusokon és követségeken az EU területén kívül.”

A populizmussal Verhofstadt még kijelentette: nem ismételni a retorikájukat, hanem válaszokat kell keresni a felvetéseikre. A megoldás nem az, hogy visszamegyünk a történelemben, hogy elbújunk a nemzetállamok határai mögött.

Európa már nem dominál a világban

Szerinte az a realitás, hogy változik a világ, kínaiak, amerikaiak az oroszok dominálnak benne. De – tette hozzá – Macron francia elnökkel azon dolgoznak, hogy közösen reformálják meg, megújítsák meg Európát, de ez nem jelent feltétlen szövetségkötést. "Csak akkor lépünk koalícióra, ha van megállapodás egy új reformról. Egy olyan programról, ami képes a ma kihívásaira válaszolni” – tette hozzá.

A Brexittel kapcsolatban megjegyezte: az EP-választások nem Nagy-Britanniáról szólnak,hanem Európáról, amely a Bizottságtól a 27 tagállamig egységes abban a tekintetben, hogy hagyják a briteket kilépni. Viszont azt nem fogják hagyni, hogy a Brexit tönkretegye az Európai Uniót  – tette hozzá a liberális politikus. Határozott nemmel válaszolt az Európai Egyesült Államok létjogosultságát firtató kérdésre, szerinte nem kell egy olyan rendszer, ahol mindent Brüsszelben döntenek el. „Nem akarok egy szuperállamot.”

Csak a fejekben van megosztottság

Amit ma az Európai Bizottság tesz, az jó, de biztos nem a megoldás. Levelet ír. De nekünk arra lenne szükségünk, hogy legyen egy jogállamiság paktum az EU-ban. Ha egy ország nem teljesíti a feltételek, mint például Magyarország, Románia Lengyelország, akkor szankciók jönnek. ezek lehetnek anyagi szankciók. Akkor nem kapnak azok a kormányok több pénzt, akik felelősek azért, hogy sérül a jogállamiság az országukban –mesélt arról Verhofstadt, miként bánna a szerinte jogállamiságot sértő tagállamokkal.

Határozottan cáfolja, hogy lenne kelet-nyugat megosztottság az EU-ban. Szerinte „ez csak olyan embereknek az agyában létezik, mint Orbán Magyarországon vagy Dragnea Romániában vagy Kaczynski Lengyelországban”.

Orbán kitalálta egy illiberális demokrácia eszméjét, amiben teljesen ellentmondanak egymásnak a fogalmak. A demokrácia a jogállamiság tiszteletéről is szól és az igazságszolgáltatás függetlenségének a tiszteletéről. Ez az, amit Orbán nem tisztel, és attól félek, hogy Dragnea sem, szerintem ő az, aki valóban hatalmon van most Romániában – tette hozzá Verhofstadt.

Nem orosz-, hanem Putyin-ellenes

Nem vagyok oroszellenes, csak feketelistára tett Oroszország. Pedig nem vagyok Oroszország ellen. Putyin ellen vagyok, és az ellen, ahogy a társadalmát szervezi. Nagyon amellett vagyok, hogy együttműködjön az EU és Oroszország. Az igazi jövő számukra és számunkra egy nagy gazdasági terület az Atlanti-óceántól Vlagyivosztokig. A probléma Putyin és a Kreml, hogy megpróbálják megölni a demokráciát és a szólásszabadságot Oroszországot – magyarázta a liberális frakcióvezető az interjúban.

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
toef36
2019. május 16. 16:03
Verhofstadt Úrnak pontosan az a baja, hogy egész életében csak politikával foglalkozott, az agyára ment a politizálás... Akkor viszont "érthetetlen", miért nem fogja fel az "egyenlőtlen fejlődés"-ből következő ellentmondások sokaságát a világtörténelemben, amelyből mérhetetlen sok szenvedése származik az emberiségnek. A bűnök jelentős hányada egyébként - éppen a kapitizmusból származik...A világfejlődés kezdetén - mint az állatok világában - a területszerzésért folyt a harc ( még Hitler is ezek közé az "állatok" közé tartozott a német "élettér" kiterjesztésének progamjával), - manapság pedig miután a területeket "felosztották" a nagyhatalmak egymás között, - a gazdasági termelés területén és a piacokért folyik a küzdelem... Ahelyett, hogy Afrika-projektet (gazdasági fejlesztési programot) szorgalmazna az ENSZ a volt gyaramatosító országok bevonásával és a többi ország önkéntes társulásával, a migrációt kívánja, akarja egyetemes emberi joggá nyívánítani... Gondolkodjunk, emberek, mit és kit képviselnek az ENSZ tisztségviselői? És mit kéviselnek a libero-fasiszták
Chitarino
2019. május 16. 13:58
A liberalizmus arca .
Zsolt75
2019. május 15. 22:59
Látszik a fején, hogy a Monsanto eteti...
Gregorius
2019. május 15. 14:14
Azt hallottam, hogy a Macron féle társulat is az ALDÉ-hoz akar csatlakozni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!