Lehetőséget ad a visszamenőleges vizsgálatokra, és leszögezi, hogy a szexuális visszaélések vizsgálatában bármilyen módon érintett vagy érdekelt püspököknek ki kell magukat vonniuk a vizsgálatokból, illetve ők maguk is felelősségre vonhatók.
Az új egyházi törvény védelmet biztosít azoknak, akik ilyen jellegű információt hoznak a hatóságok tudomására, egyben arra utasítja az egyházmegyéket, hogy a tanúk személyazonosságát bizalmasan kezeljék. Előírja továbbá, hogy a helyi egyházközösségek vezetői nem kötelezhetik hallgatásra azokat, akik szexuális visszaélést akarnak jelenteni, a klérus tagjainak pedig a vonatkozó világi törvények szerint kell együttműködniük a hatóságokkal.
A törvény egyik cikkelye a nagykorúság korhatárát 16-ról 18 évre emeli a szexuális visszaélések esetében, továbbá megtiltja a gyermekekről készült pornográf tartalmak birtoklását is. Hangsúlyt helyez emellett az előzetes vizsgálatok fontosságára is magas rangú egyházi személyek, például püspökök és bíborosok esetén.