Kurz az EU-ról szóló szerződés módosítását sürgeti

2019. május 09. 16:29

Büntetést érdemelne az osztrák kancellár szerint az az állam, amelyik beengedi az illegális bevándorlókat.

2019. május 09. 16:29

Sebastian Kurz osztrák kancellár Nagyszebenben az uniós állam- és kormányfők informális találkozóján megismételte korábbi, a Lisszaboni Szerződés módosítására vonatkozó javaslatát. A javaslatot az osztrák sajtó ismertette csütörtökön. 

Kurz szerint egy új szerződésre van szükség. A 2009. december 1-jén életbe lépett Lisszaboni Szerződés a politikus szerint már nem időszerű. Korábban ezzel kapcsolatban azt mondta: "Egyértelmű játékszabályokat kell megállapítani, hogy az Európai Unió a 21. században is sikeres maradjon. Az EU ma nemcsak a 20. század legnagyobb békeprojektje, hanem valódi sikertörténet. A mi feladatunk pedig, hogy ezt megőrizzük, és elősegítsük, hogy az EU minél jobban fejlődjön.”

A szerződésmódosítást Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár, az FPÖ elnöke is támogatja. Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker ugyanakkor már korábban a szerződés jelenlegi változatának megtartása mellett érvelt. 

Sebastian Kurz – mint arról az osztrák lapok beszámoltak – többek között egy kisebb EU-bizottságot szeretne; szerinte a jövőben nem kellene minden országnak EU-biztost kineveznie; a jelölés „tisztességes rotációs rendszer” szerint történne. Az Európai Parlament székhelye pedig Brüsszelben lenne, a strasbourgi székhelyet meg kellene szüntetni.

A tervezett új szerződés szigorúbban szankcionálná a költségvetés és a jogállamiság megsértését. Büntetést érdemelne Kurz szerint továbbá az az állam, amelyik beengedi az illegális bevándorlókat, és azzal megsérti a kötelező ujjlenyomat-vételre vonatkozó Eurodac-rendeletet. 

Sebastian Kurz szerint dinamikusabb, a döntéseket gyorsabban meghozó Európai Unióra van szükség, amely megbirkózik az Európát érintő nagy kihívásokkal; ennek értelmében kevesebb, ám hatékonyabb szabályozásra lenne szükség. 

(MTI)

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bástyaelvtárs
2019. május 11. 05:39
Téged gyakorlati nulla empátiával áldott meg az ég. Gondolj már bele, hát nem azonnal megy el az ember a hazájából. Vár, reménykedik, hiszi , h nem kell elmenni vagy nincs rá módja,.... Van egy szír barátom, lengyel felesége van, de sokáig élt Mo-on is , egész érthetően beszél magyarul. De én itt Svájcban találkoztam vele. Ő mesélte, hogy amit a tv ben itt európában m mutogatnak a szír valóságról mind nagy baromság. És ő hetente beszél a családjával akik otthon vannak. A szír emberek nem akarnak máshol élni, nagyon szeretik az országukat, kicsit olyan vérmagyarok , csak szír kiadásban. Azt mondja, h nekik 4000 éves az országuk, már akkor kereskedtek a fél világgal és emeltek hatalmas templomokat mikor mi itt európában még a disznószaros földet se túrtuk. Eszük ágában nincs Eu ba jönni ha nem muszáj, Mora meg pláne nem. Hát jobban keres otthon a családom mint a magyar bérekkel Pesten! És ha megnézed a menekültek 3/4-e nem is jön el Európáig, csak a szomszédos országokig, max Törökországig. 4 és félmillió van csak törökországban, másfél millió libanoni táborokban nyomorog, csak egy törekék érkezett ide, kb másfél millió. és mára 90%-kal csökkent az éves bevándorlás a 2015ös évhez képest. Erről se a führer, se egy vérmagyar fórumozó nem beszél, pedig ezek a tények.
annamanna
2019. május 10. 06:42
Még ezt gyorsan, hangulatfestésként: "Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked, s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet, de mégis útnak indul, mint akit szárny emel, s hiába hívja árok, maradni úgyse mer, s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán, hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál. Pedig bolond a jámbor" https://www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/ttkuj/18het/esztetika/eroltetett_menet.html Rákényszerítették a vándorlásra, és pontosan tudta, hogy ez nem normális. És még egy: Anyám és más futóbolondok a családból https://www.youtube.com/watch?v=zuMlwUON44s
Kanóc
2019. május 09. 21:07
acélbetétes makkoscipő
simonvitéz
2019. május 09. 21:05
Azt hiszem, a mi Sebastianunknál nagyobb kamugyereket nemigen látott még az osztrák politika. De nagyon az európai sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!