Az EU Bíróság összeegyeztethetőnek ítélte az uniós joggal a beruházásvédelmi fórumok felállítását az EU külgazdasági kapcsolataiban

Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EU Bíróság) április 30-án hozta meg régóta várt döntését a Kanada és az Európai Unió közötti gazdasági és szabadkereskedelmi megállapodásban (Comprehensive Economic and Trade Agreement; a továbbiakban: CETA) létrehozott vitarendezési fórumnak az uniós joggal való összeegyeztethetőségéről. A Lisszaboni Szerződés 2009. decemberi hatályba lépése óta a beruházásvédelmi kapcsolatok – a közös kereskedelempolitika részét alkotva – uniós hatáskörbe tartoznak, és ennek megfelelően az Európai Unió számos beruházásvédelmi és szabadkereskedelmi egyezményt készített elő olyan harmadik országokkal, mint például Japán, Szingapúr, Vietnám vagy éppen Kanada. A 2016 októberében az Európai Unió és tagállamai, valamint Kanada által aláírt CETA egy új beruházásvédelmi vitarendező fórumrendszert hoz létre. Ez a fórumrendszer ugyan számos tekintetben megreformálja a hagyományos beruházásvédelmi választottbíróságokat, ugyanakkor továbbra is egy „privatizált” jellegű és az állami igazságszolgáltatástól elkülönült olyan vitarendezési mechanizmust kínál a beruházó – javarészt transznacionális – vállalatok javára. Így tehát végső fórumként nemzetközi jogi sztenderdek alapján mond ítéletet az államok közpolitikai, így például környezetvédelmi vagy közérdeket védő más szabályázása felől.

A széleskörű lakossági tiltakozás ellenére elfogadott vitarendezési mechanizmus uniós joggal való összeegyeztethetőségének vizsgálatát 2017 szeptemberében a ratifikáció elutasítását követelő lakossági tiltakozás nyomán Belgium kezdeményezte az EU Bírósága előtt. Belgium jogi érvelésének lényege szerint az egyezményben felállítani tervezett, a kanadai beruházó és az EU tagállam jogvitájában eljáró vitarendezési mechanizmus az EU Bíróságát az uniós jog értelmezése tekintetében megillető kizárólagos hatáskört és végleges döntési jogosítványt vonja el. A luxemburgi bíróság kizárólagos jogértelmezési hatáskörének erodálása pedig végső soron az uniós jogrend autonómiáját, vagyis az uniós jog következes és egységes alkalmazásának elvét, valamint emellett az unió olyan alapvető értékeit sodorja veszélybe, mint például az egyenlő bánásmód vagy a független bírósághoz fordulás joga. Yves Bott főtanácsnok január végén közreadott részletes véleményében a kezdeményezéssel szemben állást foglalva azt javasolta, hogy az EU Bíróság állapítsa meg, a kereskedelmi és beruházásvédelmi egyezmény kérdéses vitarendezési mechanizmusa összhangban áll az uniós joggal, valamint az unió alapjogi kartájával.

Az EU Bíróság mostani döntése a főtanácsnok véleményében előadott érvelést elfogadva mondta ki: való igaz, hogy a kifogásolt vitarendezési mechanizmus az európai igazságszolgáltatási rendszeren kívül áll, attól elszigetelt, ez önmagában mégsem jelenti az uniós jog autonómiájának sérelmét. Ez egyrészt a nemzetközi szerződéseket jellemző viszonosság elvéből fakad, amelynek teljesítése szükséges az EU nemzetközi kapcsolatokban való részvételéhez. Másfelől pedig a CETA szövege saját maga korlátozza a vitarendezési fórum jogértelmezési hatáskörét a szerződés szövegére, valamint a nemzetközi jognak a vitában álló felek között érvényes szabályaira, vagyis az EU Bíróság értelmezése szerint maga a szerződés szövege a garancia az uniós jog autonómiájának védelmére. Emellett pedig a luxemburgi bíróság értelmezésében szintén a CETA–ban foglalt kitételek jelentenek garanciát ahhoz, hogy az unió vagy a tagállamok demokratikus úton, a közérdek és a lakosság védelmében elfogadott – így többek között közegészségügyi, élelmiszerbiztonsági, növény- és állatvédelmi, emberi jogi vagy jóléti megfontolások alapján álló – közpolitikai intézkedéseit a CETA vitarendezési fóruma ne vizsgálhassa felül. Belgium további kifogásait is elutasítva, az EU Bíróság tehát lényegében zöld lámpát adott a CETA további ratifikációjához és hatályba lépéshez. A döntés jelentősége azonban jóval túlmutat a vizsgált egyezményen. Azt jelzi ugyanis, hogy az EU ezt a vitarendezési modellt kívánja alkalmazni a harmadik országokkal megkötni tervezett további szabadkereskedelmi és beruházásvédelmi megállapodásaiban is. A döntést követően a Belgium kezdeményezését támogató szervezetek csalódottságuknak hangot adva arra mutattak rá, hogy a bírósági döntés az európai polgárok érdekeinek és a közpolitika demokratikus alakítási képességének rovására az üzleti érdekek elsőségét és a nagyvállalatok többletjogait ismerte el.

Ugyanakkor nem ez az első ügy, amikor az EU Bíróság a beruházásvédelmi egyezmények vitarendezési mechanizmusa és az uniós jog összeegyeztethetősége felől foglal állást. Amint azt a Precedens korábbi cikkében már részletesen elemezte, az EU Bíróság tavaly meghozott történelmi jelentőségű, úgynevezett Achmea döntésben mondta ki, hogy az uniós tagállamok – jellemzően még az unió keleti irányú bővítését megelőzően, a nyugati tőkeexportáló és a keleti tőkeimportáló országok – között megkötött egyezmények vitarendezési mechanizmusai nem egyeztethetők össze az európai joggal. A luxemburgi bíróság akkori érvelésének lényege szerint figyelemmel arra, hogy a beruházásvédelmi egyezményekben elállított választottbíróságok elkülönülnek a tagállami igazságszolgáltatástól, nem jogosultak (és nem is kötelesek) - például előzetes döntéshozatali eljárás iránti kérelem előterjesztésén keresztül - párbeszédet folytatni az EU Bírósággal, ami végső soron veszélyezteti az uniós jog önállóságát, helyes és egységes értelmezését.

Az a kérdés, hogy az unión belüli beruházásvédelmi vitarendezés tilalmát, valamint az EU által harmadik országokkal kötött beruházásvédelmi egyezményekben felállított vitarendezési mechanizmus megengedhetőségét kimondó két ügyben mennyire volt az EU Bírósága következetes, még bizonyosan sok vita és elemzés alapja lesz.

A szerző Sándor Lénárd, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutató Központjának kutatója.