Trumppal, de nem vele: új szövetség alakul a multilaterizmus védelmére

2019. április 03. 07:23

Bárki csatlakozhat a német-francia alapítók szerint, aki nem akar Trump ellen nyílt frontot.

2019. április 03. 07:23

Franciaország és Németország bejelentette kedden, hogy szövetséget szándékoznak létrehozni a többoldalú megállapodásokon alapuló, 1945 óta létező, de mára fenyegetett világrend védelmére. Erről Jean-Yves Le Drian francia és Heiko Maas német külügyminiszter beszélt közös sajtóértekezletükön az ENSZ New York-i székhelyén. Mint mondták, a két ország azt szeretné, ha továbbra is az ENSZ maradna a nemzetközi béke és biztonság garantálásának legfőbb intézménye. Párizs és Berlin aggódva figyeli például a fegyverzet-leszerelési megállapodások erózióját – mondta Heiko Maas.

Az AFP hírügynökség idéz egy meg nem nevezett európai tisztségviselőt, aki azt mondta ezzel kapcsolatban: a három legnagyobb hatalom, az Egyesült Államok, Oroszország és Kína közvetve vagy közvetlenül megkérdőjelezi a multilateralizmus elvét. Az Egyesült Államok fokozatosan elszigetelődik a világtól, amit jól érzékeltet az „Amerika az első” mottó. Washington számára most a világ egyetlen rendező elve az erő. Oroszország minden nagyobb válsággal kapcsolatban megvétózza az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatait. Kína pedig egy újfajta multilateralizmust akar kialakítani, és új „selyemútjaival” ennek a középpontjában akar állni – mondta a névtelenséget kérő tisztségviselő. 

Hozzátette: az ENSZ-ellenes törekvések ellensúlyozására több ország közös kezdeményezéseire, cselekvésére, nyomásgyakorlására van szükség. Diplomaták szerint Kanada és Japán érdeklődik leginkább a német-francia kezdeményezés iránt, amelyet hivatalosan egy szeptemberi New York-i külügyminiszteri tanácskozások fognak bemutatni. Bármely ország csatlakozhat hozzá, de csak azzal a feltétellel, hogy nem akar nyíltan frontot nyitni Donald Trump amerikai elnök ellen – mondták.

(MTI)

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tatulus
2019. április 03. 13:37
Vagyis a meglévő, lassan málladozó világrend védelmében! A "liberális" világrend védelmében! Azért nem hinném, hogy sietni fogunk csatlakozni! Sőt!
terra
2019. április 03. 12:18
Az ENSZ egy semmitérő gittegylet, amit most a liberális világállam létrehozásán munkálkodók próbálnak felhasználni a saját céljaik elérésére.
toef36
2019. április 03. 10:30
Újabb "übermensch"-világ épül...felsőbb rendű lények gyületezetével...
zolizolizoltan
2019. április 03. 10:10
"Bármely ország csatlakozhat hozzá, de csak azzal a feltétellel, hogy nem akar nyíltan frontot nyitni Donald Trump amerikai elnök ellen" Ez nehéz lesz, mert minden bizonnyal Trump keményen támadni fogja ezt a szövetséget.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!