A pakisztáni külügyminisztérium bejelentette hétfőn, hogy szabadon bocsátottak száz indiai foglyot, a lépést pedig jóindulatú gesztusnak szánják Újdelhi felé, hozzátéve, hogy további foglyok elengedését is tervezik.
„A kormány összesen 360 indiai fogoly szabadon engedéséről döntött” – jelentette be Mohammed Fejszál pakisztáni külügyi szóvivő, hozzátéve: Iszlámábád bízik abban, hogy Újdelhi hasonló lépést tesz viszonzásul. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a gesztus a két ország közti feszültség enyhítését célozza. A 360 foglyot a tervek szerint négy ütemben fogják elengedni, a következőket április 15-én, 22-én, majd 29-én. A pakisztáni külügyminisztérium adatai szerint jelenleg 347 pakisztáni van indiai börtönökben, míg Pakisztán 537 indiait tart fogva. A két, egymással megalakulásuk óta szinte folyamatosan rivalizáló dél-ázsiai ország gyakran veti fogságba egymás állampolgárait, köztük az Arab-tengeren véletlenül idegen felségvizekre tévedő halászokat is.