Az intézet szerint az elmúlt két hétben látott görögországi események megerősítették az anyagukban írtakat. Kiderült, hogy egyrészt érdemi szervezőmunka zajlik a Görögországban rekedt migránsok Nyugat-Európa felé történő továbbutaztatása érdekében, de beigazolódott az az állítás is, miszerint a görög hatóságokon fog múlni a kezdeményezés sikeressége. A gyorselemzés helyesen mutatott rá arra, hogy többezren kívánnak eljutni a szervezők által megjelölt – később megváltoztatott – gyülekezési pontra, ahonnan az eredeti tervekkel ellentétben nem Albánia felé, hanem Észak-Macedónia irányában kívánták elindítani a karavánt (mely megnevezést maguk a szervezők használták mind a görögországi, mind a törökországi kezdeményezésnél). Még az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) is úgy döntött, hogy hivatalos üzenetben kell megszólítania az összegyűlt tömegeket.
A görög hatóságok egyelőre sikerrel fojtották el a kezdeményezést, azonban az intézet szerint továbbra is fennállnak azok a strukturális tényezők (görög menekültügyi rendszer túlterheltsége, folyamatos magas érkezésszám Törökországból), amelyek miatt a jövőben is fel kell készülni ilyen kezdeményezésekre. Tekintve, hogy a Görögországban rekedt több mint 70 ezer ember alapvetően nem a dél-európai országba szeretett volna eljutni, a tömegigény minden hasonló akcióhoz adott lesz a továbbiakban is. Az erősödő törökországi aktivitásra utal, hogy az elmúlt napokban 2 ezren próbáltak meg illegálisan átjutni Görögországba.
A Migrációkutató Intézet korábbi anyagában szereplő valamennyi hivatkozás elérhető ma is, azzal a kitétellel, hogy a görögországi kezdeményezés hivatalos Facebook-oldaláról időközben eltávolították a február után született bejegyzéseket (vélhetően a görög hatóságok nyomozómunkája miatt).