Az alábbi üzenetet kaptuk Kóbor református egyházközségétől:
„Az egykori erdélyi Szászföld közepén fekvő, száz évvel ezelőtt még ezer fős, színmagyar református település legkorábbi írásos említése egy 1206-os keltezésű oklevélben található, amellyel Kóbor az első a mai Brassó megyében. Nevezetessége a szász mintára épült magyar református erődtemplom. Bár a falu a történelem során többször teljesen kihalt, mégis mindig újra benépesült és a sors akaratából mindig magyar lett. Trianon óta viszont folyamatos a lélekszám csökkenése. A község napjainkban mindössze kétszáz főt számlál, amelyből már csak hetvenen magyarok. Ők is zömében hatvan-, de inkább hetven-nyolcvan évesek vagy afelettiek. A húsz és hatvan év közötti nemzedékek szinte teljesen hiányoznak a faluból. A néhány fiatal, aki még tud magyarul, tizenhét-tizennyolc éves. Magyarul beszélő gyerek egyáltalán nincs már.
A falu elnéptelenedéséhez a múlt században nagymértékben hozzájárult, hogy az 1940-es második bécsi döntés után a település nem került vissza az anyaországhoz. A négy évig fennálló új magyar határ legközelebbi pontja Alsórákosnál volt, Kóbortól légvonalban 30, közúton 45 km-re. Voltak, akik éltek a közel került határ lehetőségével és átköltöztek a Székelyföldre, Magyarországra. A háború után, 1950-51-ben elkezdődött a termelőszövetkezetek létrehozása, helybeli szóhasználattal a kollektivizálás. Az addig magántulajdonban lévő termőföldeket, termelőeszközöket, állatokat elkobozták és állami tulajdonba vonták. A nagygazdákat kuláknak nyilvánították, családjukat, gyermekeiket hátrányos megkülönböztetésben részesítették az élet minden területén.
Románia 1965 és 1989 között hivatalban lévő teljhatalmú vezetője, Nicolae Ceaușescu, 1972-ben meghirdette az országos területrendezési tervet. A falurombolás néven hírhedté vált projektbe Kóbor is bekerült. Lakói egyre gyorsuló ütemben hagyták ott „a Kárpátok géniusza” által pusztulásra ítélt falut és költöztek a legközelebbi városokba, Kőhalomba, Fogarasra és Brassóba.