Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Évtizedek óta keresték az ősrobbanás után létrejött hélium-hidrid ionokat.
Kimutatták az űrben az univerzum legrégebbi, az ősrobbanás után létrejött molekuláját. A hélium-hidrid ionokat évtizedek óta keresték a tudósok.
A felfedezés segíthet az univerzum korai fejlődési szakaszának jobb megértésében – közölte Rolf Güsten, a bonni Max Planck Rádiócsillagászati Intézet kutatója és csapata a Nature című tudományos lapban.

A hélium-hidrid ionok voltak az első molekulák, amelyek a mintegy 13,8 milliárd évvel ezelőtt bekövetkezett ősrobbanás után kialakultak. Bár az ionizált hidrogén és hélium kötéséből álló ionok létezését már 1925-ben kimutatták laborban, az űrben sokáig felfedezetlenek maradtak.
– mondta Güsten.
Több mint tíz éven át dolgozott a szakértő kollégáival, míg kifejlesztettek egy olyan nagyfelbontású spektrométert, mely érzékelni tudta az űrben a molekula sajátos infravörös sugárzását.
A döntő jelentőségű méréseket végül egy repülő csillagvizsgálóvá alakított Boeing 747-esen végezték. A molekulát egy a Földtől 3000 fényévnyire lévő planetáris ködben találták meg.
A kutatók azt remélik, hogy a felfedezés nyomán a jövőben jobban tudják modellezni az univerzum kialakulásának korai szakaszában lezajlott kémiai reakciókat.
(MTI)